Infostart.hu
eur:
381.1
usd:
321.49
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Unsplash.com

Málta jelenti: megvan a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottság

A szigetország az Európai Unió tagországai közül elsőként érte el a koronavírus elleni küzdelemben a nyájimmunitást, jelentette be hétfőn az egészségügyi miniszter. Chris Fearne hozzátette, hogy a felnőtt lakosság több mint 70 százaléka kapott Covid ellen védőoltást.

A félmillió fős népességű mediterrán szigeten az elmúlt héten naponta átlagosan három új fertőzöttet regisztráltak, a tesztpozitivitási arány 0,2 százalék, ami nagyon alacsonynak számít. Hétfőn két új esetet jelentettek – írja a Euronews.

„Öt másodpercenként adnak be egy oltást” – fogalmazott Chris Fearne a hétfői sajtótájékoztatón. A máltai egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy a felnőtt lakosság 42 százaléka már a második oltását is megkapta.

Máltán minden 16 évnél idősebb lakos kaphat koronavírus elleni vakcinát, és ha az európai egészségügyi hatóságok megadják az engedélyt, akkor a gyerekek 12 éves kortól szintén megkaphatják a védőoltást.

A miniszter bejelentette azt is, hogy az oltottak esetében július 1-jén megszüntetik a kötelező maszkviselést a szabadban, ha alacsony marad a fertőzöttség mértéke.

A máltai strandokon június 1-jétől már nem lesz szükség maszk viselésére. Hétfőn megszüntették az edzőtermek és az uszodák korlátozását, míg az éttermek nyitvatartási idejét éjfélig meghosszabbították.

Máltán a legmagasabb az Európai Unió országai közül az átoltottság, Magyarország továbbra is a második helyen áll. Erről friss adatokat napok óta nem közöl a központi tájékoztató oldal, de az alábbi táblázaton láthatók a május 23-ig beadott oltások számai egyes (általunk kiválasztott) országokban. Az interaktív térképért kattintson a képre!

Forrás: ourworldindata.org
Forrás: ourworldindata.org

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik

Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Gazdasági események szempontjából Európában a német kiskereskedelmi adatoktra, az Egyesült Államokban pedig a januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×