Infostart.hu
eur:
380.73
usd:
322.36
bux:
132711.1
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Ausztriából Magyarországra belépésre várakozó járművek Hegyeshalomnál, a határátkelőnél 2020. március 16-án. Orbán Viktor miniszterelnök ezen a napon az Országgyűlés plenáris ülésén bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt, az erről szóló nemzetközi egyeztetések zajlanak, így a jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Szabadabb az út Ausztriába szerdától

Nyugati szomszédunk jelentős könnyítéseket vezet be, a Sinopharm oltásával is be lehet utazni.

Szerdától változnak az Ausztriába való belépés feltételei – jelentette be Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter. Ennek értelmében több ország, köztük Magyarország állampolgárai esetében megszűnik a karanténkötelezettség.

A tárcavezető a fertőzések számának csökkenésével magyarázta a könnyítést. Kiemelte, hogy fontos lesz a 3G szabály, miszerint az országba való belépés előfeltétele az oltás, a negatív teszt, vagy annak igazolása, hogy valaki átesett a fertőzésen. Ezek közül bármelyik lehetővé teszi az Ausztriába való beutazást – írja az Index.

Az osztrákok elfogadnak minden oltást, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyott, vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezett. Így a Sinopharmmal beoltottak is beutazhatnak, míg a Szputnyik V-t kapóknak egyelőre várniuk kell.

Három kategória lesz:

1. Olyan országokból való belépés, ahol alacsony a fertőzésszám:

Nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik alacsony fertőzöttségű országokból érkeznek. Bármilyen típusú belépés lehetséges, a turisztikai célú látogatásokat is beleértve. A határátlépés a 3G-szabálynak megfelelően történhet.

Ausztria ide sorolja Belgiumot, Bulgáriát, Dániát, Németországot, Észtországot, Finnországot, Franciaországot, Liechtensteint, Görögországot, Írországot, Izlandot, Izraelt, Olaszországot, Lettországot, Luxemburgot, Máltát, Monacót, Új-Zélandot, Norvégiát, Lengyelországot, Portugáliát, Romániát, San Marinót, Szingapúrt, Szlovákiát, Szlovéniát, Spanyolországot, Svájcot, Dél-Koreát, a Cseh Köztársaságot, Magyarországot, a Vatikánt, Andorrát és Ausztráliát.

2. Belépés magas kockázatú országokból

A belépés mindenképp a 3G-szabályhoz van kötve, de aki csak tesztet mutat fel, annak kötelező karanténba vonulnia, amit az 5. naptól (a belépés napja a 0. nap) kezdve elhagyhat egy újabb negatív teszt eredményének bemutatása után. Akinek van védettséget igazoló igazolványa, vagy a gyógyulást igazoló papírja, annak nem kell karanténba vonulnia.

Ausztria ide sorolja Horvátországot, Litvániát, Hollandiát, Svédországot és Ciprust.

3. Országok, ahol különböző vírusvariánsok jellemzőek:

A különböző vírusvariánsú államokból (Brazília, India, Dél-Afrika) való beutazás Ausztriába csak osztrák állampolgárok számára lehetséges, vagy olyanoknak, akiknek a tartózkodási helye Ausztriában van. Ha valaki az elmúlt 10 napban valamilyen vírusvariánssal fertőzött területen tartózkodott kötelező a PCR-teszt elvégzése. Ezt az osztrák egészségügyi hatóságok ellenőrzik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Felejtsd el, amit a biztosításokról gondoltál: a könyörtelen verseny korszakába lépünk

Felejtsd el, amit a biztosításokról gondoltál: a könyörtelen verseny korszakába lépünk

A strukturális átalakulás, a geopolitikai feszültségek és a technológiai forradalom hullámai egyszerre rángatják a biztosítási piacot. Miközben a díjbevételek növekedése lassul, és új, agresszív tőkeformák jelennek meg a piacon, a siker kulcsa egyre inkább a stratégiai tisztánlátás és a működési rugalmasság lesz a biztosítók számára. Az EY tanulmánya felvázolta a 2026-os év meghatározó trendjeit a szektorról, egyes témáival pedig részletekbe menően a Portfolio március 17-ei Biztosítás 2026 konferenciáján is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×