Képes lesz-e teljesíteni a vakcinamizériában meggyengült Von der Leyen-bizottság az induláskor meghirdetett ötéves programjának eredeti vállalásait? – tette fel legutóbbi elemzésében a brüsszeli politikai, társadalomtudományi think-tank intézet, a European Policy Center (EPC) társigazgatója, Georg Emil Riekeles.

Nem csekélységekről lenne szó: az átfogó európai zöld programtól, a 2050-re megcélzott teljes klímasemlegesség előkészítésétől a 2020-as évek digitális évtizeddé formálásán át az EU „geopolitikai” profiljának az építéséig

megannyi nagyívű cél fémjelezte a 2019 novemberében hivatalba lépő bizottság ötéves vállalásait.

Mindehhez jött kivételes ráadásnak a járvány nyomán a tagállamok részéről elfogadott példátlan méretű helyreállítási (avagy új generációs) alap megteremtése. Meg vele persze a 750 milliárd eurónyi keretből a mélyreható – gazdasági, versenyképességi és környezetkímélő strukturális változásokat célzó – törekvések hatékony elősegítése.

E feladatok eredményes kezelése mind-mind a hivatalban lévő bizottsági ténykedés fokmérőjének számít majd nem is olyan soká (miként a jogvédők szemében ide tartozik még a jogállamisági mechanizmus indokolt esetben történő érvényesítése is).

A 2019 nyár elején megválasztott Ursula von der Leyen bizottsági elnök és az az év őszére összeálló további 26 nemzetiségű csapata nem indult rosszul. A biztosjelöltek között persze mindig vannak erősebb és vegyesebb benyomást keltők, de Von der Leyen, a kezdeti kétkedések után – az ő megválasztása még viszonylag szoros, 383-327 arányban történt – a testület egészét ősszel már imponáló többséggel hagyta jóvá az Európai Parlament (461 szavazatot kaptak 157 ellen és 89 tartózkodás mellett).

Sokaknak tetszett a bevezetőben idézett ambiciózus program, amelynek előkészítését 2019 végén meg is kezdték. Aztán alig negyedévvel később megjelent a koronavírus, és a politikai tervek és menetrendek jó hosszú időre fridzsiderbe kerültek. Következett a tűzoltás.

Mérgezett gyümölcs

Kezdetben eleinte itt sem volt nagy baj. Az első hetek-hónapok légkörét alaposan megterhelték ugyan a maszkok és tesztek körüli kezdeti tagállami torzsalkodások, de ez látható módon a tagországok sara volt, a bizottság nem gyárt maszkokat, így ezek elosztását sem lehetett rajta számonkérni. Látszólag még nőtt is a testület ázsiója a vakcinabeszerzés kézbevételével.

Ez év elejéig kellett várni, míg kiderült, hogy mérgezett gyümölcsnek örültek. A történet ezt követő része – a különböző gyártók kezdeti teljesítési problémái, de mindenekelőtt az AstraZeneca kétharmados visszatáncolása éppen az oltási program elején – mostanra már alaposan kitárgyalt, közismert ügy.

A vita ma is tart, és nyilván jó ideig elhúzódik még annak tisztázása, vajon

mennyiben a gyártók mulasztása, és mennyiben a bizottság ügykezelése – mindenekelőtt a szerződések szövegezése – idézte elő a bajt?

A lényeg, hogy míg Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban mostanra már 100 emberre több mint 70 beadott vakcinaadag jutott – ez nem feltétlen jelent 70 beoltott személyt, mert sokan két oltást is kaptak már –, addig az uniós átlag ennek felét sem teszi ki (100 emberre 31,9 dózis). Sovány vigasz, hogy a kínai meg az orosz adatok még rosszabbak (17,6 és 13,4 adag beadott oltószer száz emberre, a BBC hétvégi összesítése szerint).

Az már csak ráadás, hogy több országban a megkapott szerek kiosztása kezdetben önmagában is lassan ment. Ez ugyan már nem a bizottság felelőssége, de az emberek növekvő frusztrációját az „oltási bénaság” miatt sok helyen növelte, és mivel a beszerzésekről addigra már mindenki tudta, hogy azt a bizottság intézte, az egész oltási helyzet minden rossz érzése rá hullott vissza.

Az, hogy utána még (más területen)

presztízssérelmek is érték a testületet,

már csak ráadásként jött a brüsszeli imázs megtépázásához. Külkapcsolati alelnökét, az EU külpolitikai főképviselőjét Moszkvában már-már nevetségessé tették, aztán jött az elhíresült ankarai incidens, amikor a bizottság elnöke nem kapott helyett az EU-delegációt vendégül látó török államfő mellett, miért is utána még napokig Von der Leyent szánta (vagy éppen ellenkezőleg: rajta kajánkodott…) fél Európa.

Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy vaklcinaügyben kapkodás és téves, politikai súllyal bíró döntés is született – beélesíteni az Észak-Írországgal szembeni exporttilalmat –, amit ugyan néhány óra alatt lefújtak, de a mentegetőzés miatta jó ideig eltartott, akkor a kínos epizódok kezdenek már-már zavaró sorozattá válni.

Így telt el tehát időközben már másfél év a Von der Leyen-bizottság mandátumából. Úgy, hogy a 2019-es beiktatáson elhatározott nagy programvállalások a tűzoltás mellett óhatatlanul háttérbe szorultak. (Háttérbe, de azért nem a kukába. Példa rá a klímacélok mindenki mást megelőző tető alá hozása. De azért így is maradt még bőven. Beleértve éppen az utóbbi részletes megvalósításának a kihívását is.)

A négy feltétel

Mindenesetre szakértők szerint, ha az elnök asszony azt szeretné, hogy a korábbi programcélok is még időben és érdemben napirendre kerüljenek, akkor

az augusztusi nyári szünetig minimum négy dolognak kell teljesülnie.

Mindenekelőtt: mostantól tényleg egész Európában úgy kell folynia az oltásnak, mint a karikacsapás. Sokat az elvesztett tekintélyből ez önmagában nem fog visszahozni, de nem is ez a tét, hanem inkább az, hogy minden újabb esetleges visszaesés végkép helyrehozhatatlan politikai károkat okozna.

A bizottság szerencséjére, e tekintetben egyelőre biztatók a kilátások. A BBC már idézett statisztikája szerint április 30-ig 141 millió európai oltottak már be, ami komoly felfutást jelent ahhoz képest, hogy február végéig alig több, mint 30 millió adag vakcina érkezett még csak az egész unióba. Az európai termelés állítólag most már tényleg pörög, nyár elejére a havi 200 milliót is elérheti a teljesítés.

Mindemellett nem lenne szabad – egy ideig legalább – újabb kommunikációs botlásnak sem történnie. Más szóval, második előfeltételként egy ideig a presztízs sem sérülhet.

Harmadik – már most is egyre inkább legfontosabbként kezelt – várakozás, hogy

ne legyen baj a 750 milliárd eurós helyreállítási alap beüzemelésével.

Időre fejeződjön be elindításához minden, és a nyár folyamán tényleg kezdődjön meg a rendkívüli pénzosztás.

Ennek egy része ugyan nem Brüsszelen, hanem a tagországokon múlik – nekik kell ratifikálniuk, meg nemzeti reformterveket csinálniuk –, de utána sok múlik majd a bizottsági értékelési-elfogadási folyamat gördülékenységén is. No meg azon, hogy a bizottság fel tudjon venni a piacon legalább 70 milliárd eurót, közös kölcsönfelvétel első adagjaként. Ebből kell tudni ugyanis fedezni a nyár végéig beígért 13 százalékos előlegek tagállamonkénti folyósítását.

És végül: számos vélemény – köztük a bevezetőben említett EPC-elemzés szerint is – immár kevésbé határidőhöz, és egyetlen látványos lépéshez köthetően, mint inkább folyamatában és sok mindenben kiterjedően,

Von der Leyennek és környezetében módosítania kell tudni a vezetési stílusán is.

Mindenekelőtt célszerűnek látszik változtatni azon, hogy belső információk szerint az elnök asszony eddigi hajlamos volt csak a maga szűk környezetére támaszkodni olyan ügyekben is – lásd az északír-döntést –, amelyeknél az általa vezetett óriási apparátus páratlan szakértelme és tapasztalata alkalmasint kínos fiaskóktól kímélhette volna meg őt és csapatát.

Min múlik?

Hogy mindebből mennyi valósul meg végül, az szakértők szerint ugyanúgy múlik majd az elnök asszony elszánásán és vezetői erélyén, mint azon, hogy mit engednek meg a körülmények. Mert ha netán őszre, minden oltás ellenére, egy vagy több új vírusvariáns ismét romba dönti a mostani fokozatos gazdasági és társadalmi nyitást, és jön egy negyedik járvány-hullám, akkor persze a bizottság sem fog érdemben hozzáférni az eredeti munkatervhez.

De vélhetően még ekkor sem – sőt, ekkor még kevésbé nem – lesz mindegy, hogy további ténykedését a fokozatosan visszaszerzett hitelesség és tekintély, vagy a sodródás látszata mellett végzi-e. Az utóbbi esetben ugyanis még azok a hangok is felerősödhetnek, amelyek éppen az északír-ügy idején itt-ott megjelentek, felvetve akár Von der Leyen lemondásának a lehetőségét is.