Kedden az Európai Parlamenti alapjogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) tárgyalta, szerdán a tagországok nagyköveti tanácsa tűzte napirendre az Európai Bizottság által márciusban javasolt EU-szintű digitális oltási tanúsítvány („digitális zöld kártya”) kérdését. Egyelőre mindként helyen csak a tárgyalási mandátumról egyeztetnek, ami alapján az EP és a tagországokat magában foglaló EU-tanács megkezdi az egyeztetést a leendő igazolás jogszabályi alapjáról. Az EP amúgy a jövő heti plenárison készül saját tárgyalási álláspontját véglegesíteni.

A javasolt dokumentum – amelynek QR-kódja digitális és papíron nyomtatott formában egyaránt kiváltható lesz – a hordozó személy oltottságáról, vagy korábbi tesztvizsgálatának eredményéről, illetve, ha volt ilyen, fertőzöttségből történt felépüléséről közöl majd információkat.

Az Európai Bizottság azt szeretné, ha gyorsított eljárással foglalkoznának a digitális zöld kártya ügyével, a döntéshozók soron kívül kezelnék, és maga a jogszabályi alapot adó közösségi joganyag rendeleti formát öltene. (Ilyenkor a közösségi szintű jogszabályt nem vetik alá nemzeti törvényhozási értelmezésnek, hanem valamennyi nyelvre lefordítva változtatás nélkül azonnal mindenütt azonos tartalommal hatályossá válik.)

A cél az, hogy június végén teljes körűen be lehessen vezetni az uniós alkalmazását.

Erről Didier Reynders igazságügyi biztos beszélt a LIBE-szakbizottság keddi ülésén. Szerinte a brüsszeli testület június elején már tesztüzemmódban megkezdené a tanúsítvány alkalmazását, és arra törekszik – az idegenforgalomban érintett valamennyi EU-tagország határozott támogatásával –, hogy a júliustól számított nyári szabadságolási időszakban a dokumentum teljes körűen működőképes legyen.

EU-intézményi illetékesek és szakértők egyaránt hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy mindennek eléréséhez még elég sok akadályt venni kell. Kezdve mindjárt magának a a leendő EU-rendeletnek az elfogadási procedúrájával, aminek kapcsán a keddi szakbizottsági vitában – jóllehet, a többségi vélemény alapvetően támogató volt, de –

számos ellenvetés és fenntartás is elhangzott.

Mindenekelőtt továbbra is többen problematikusnak érzik az adatvédelmi elvárások szavatolását, beleértve annak kérdését, vajon a leendő igazolás „mindörökre szól” – azaz korlátlan ideig forgalomban maradhat –, vagy behatárolt ideig használnák (a LIBE többsége ezt szeretné). Reynders ennek kapcsán azt jelezte, hogy a testület egyelőre 180 napos használati periódussal – praktikusan az idei utazási szezonnal – számol, de végső soron a tanúsítvány használatának szükségességét attól tennék függővé, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezet mikor deklarálja a „világjárvány” végét.

Továbbra is többen diszkriminációt vélelmeztek a zöld kártyát birtoklók és az ezzel nem rendelkezők között. Mert bár Reynders ezúttal is visszatérően hangsúlyozta, hogy nem „oltási útlevélről”, hanem egészségügyi igazolásról lesz szó, azaz az utazás megkezdéséhez a zöld kártya nem előfeltétel, azért képviselők rámutattak arra is, hogy aki nem rendelkezik majd kártyával, az tesztkötelezettséggel, illetve ennek híján belépéskor karanténnal kell, hogy szembe nézzen.

Ezért – diszkrimináció-mentességre hivatkozva –

többen szorgalmazták, hogy EU-szinten tegyék kötelezővé az ingyenes tesztek intézményesítését.

Ezt azonban Reynders problematikusnak nevezte, tekintve, hogy az egészségügyi intézkedések meghozatala tagállami hatáskörben van.

Többen aggályosnak vélték azt is, hogy a zöld tanúsítvány esetleg „hamis biztonságérzetet” kelthet tulajdonosaiban, hiszen igazából egyelőre nincs még tudományosan alátámasztott bizonyíték arra, hogy az oltás vagy a lezajlott fertőzés után meddig áll tényleges védettség alatt a szervezet.

Ismét téma volt az is, hogy mi legyen az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által még nem elfogadott szereket alkalmazó tagországok oltásaival? A belga EU-biztos ennek kapcsán emlékeztetett, hogy a bizottsági javaslat értelmében egyfelől az EMA-engedéllyel bíró vakcinák automatikusan valamennyi tagországban kötelező elismertséggel kell hogy rendelkezzenek. Másfelől minden tagállamnak joga van vészhelyzetre hivatkozva az európai ügynökségtől függetlenül is egyes vakcinatípusokat (például orosz vagy kínai szérumot) honi forgalmazásra engedélyezni, és minden további tagországnak pedig lehetősége van ezek érvényességét és elégességét a másik felé kétoldalú alapon elismerni.

Egyet nem lehet csak: a nem EMA-jóváhagyással bíró oltást más országra rákényszeríteni, ha ott európai engedélyezés híján nem készek azt elfogadni.

Éppen ez utóbbiak miatt ugyanakkor szakértők sürgető feladatnak minősítik a különböző – nemzeti és nemzetközi (például légitársasági) – digitális igazolások összehasonlíthatóságának, illetve illeszkedésének (interoperabilitás) a szavatolását.

Végül szakértők szerint

gondot okozhat az is, ha a tanúsítvány időre elkészül ugyan, de az emberek esetleg nem kérnek belőle.

A Politico idézett egy közelmúltban készült németországi felmérést, miszerint jelenleg a megkérdezettek kevesebb mint fele (49 százalék) mutatkozott csak késznek az igazolás kiváltására. Korábbi tapasztalatok szerint hasonlóan alacsony a készség például Franciaországban is.

Mindezen sokak szerint akkor lehet majd javítani, ha az adatvédelmi aggodalmakat megfelelő és hiteles intézkedésekkel sikerül eloszlatni.

A leendő igazolás elfogadási eljárásában a következő lépés tehát, hogy a két döntéshozó EU-intézmény – EP és EU-tanács – véglegesítse tárgyalási mandátumát, és megkezdődjön közöttük az egyeztetés. Optimális esetben a megcélzott közösségi rendelet elfogadására májusban kerülhetne sor.