Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
322.15
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Neumann-Mészáros Melinda székesfehérvári háziorvos oltáshoz készíti elő az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját Esze Tamás utcai rendelőjében 2021. március 17-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Újraütemezik az olasz oltási programot

Akik viszont az első dózist már megkapták, a második oltáskor is ugyanebből a vakcinából részesülnek.

Újraütemezik az országos vakcinázási programot Olaszországban, miután az AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását hatvan év felett ajánlotta az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) elnöke.

Giorgio Palu közölte, hogy az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag használatát az olasz egészségügyi hatóságok ugyanakkor továbbra is 18 évtől engedélyezik. Eddig a hatvan év alattiaknak is beadták, valamint az AstraZenecát a hetven és nyolcvan éves korosztály oltására is használták.

Olaszországban az év elejétől 2,2 millióan kaptak AstraZeneca-védőoltást, további hatszázezren pedig már második adagban is részesültek.

Az Aifa az ajánlást azt követően fogalmazta meg, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán vizsgálati eredményekre hivatkozva közölte: lehetséges a kapcsolat a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár oltóanyaga között. Az EMA ugyanakkor megállapította, hogy a vakcina előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Giorgio Palu hangoztatta, hogy azok, akik az első dózist az AstraZeneca vakcinájából kapták, a második oltáskor is ugyanebből a vakcinából részesülnek.

Hozzátette, hogy a vakcina alkalmazásának módosítása miatt újra kell ütemezni az országos vakcinázni programot, amely egyébként is lassan haladt: több mint 8 millió olaszt oltottak be, 3,6 millióan részesültek második dózisban is. Az Aifa elnöke információi szerint június végéig 17 millió adag Pfizer-BioNTech-védőoltást várnak Olaszországba, valamint legalább 7 millió dózis Johnson&Johnsont.

A több mint tíz millió hetven és nyolcvan év felettieknek még csak tíz százalékát oltották be, de több tartományban már elindult a hatvan év felettiek regisztrációja is. Az idősek oltását az egészségügyi hatóságok elengedhetetlennek tartják a halottak számának csökkentéséhez: az utóbbi egy hónapban naponta átlagban 400 beteg halt meg, életkor átlaguk 80 év felett volt. A halottak száma több mint egy év alatt túllépte a 112 ezret.

Mario Draghi miniszterelnök csütörtök este tart sajtótájékoztatót a vakcinázási helyzetről. A többpárti kormány miniszterei óvatos nyitást szorgalmaznak a kereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom segítésére. Massimo Garavaglia, a Liga párt politikusa turisztikai miniszter korábban június 2-t jelölte meg az újranyitás esetleges dátumaként, Mariastella Gelmini regionális miniszter, a Hajrá Olaszország politikusa, úgy nyilatkozott, ha a járványadatok lehetővé teszik, az ország egyes térségeiben már április második felében oldhatnák a korlátozásokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×