Infostart.hu
eur:
375.53
usd:
317.91
bux:
127861.28
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Vonatkarambol: rengeteg halott Egyiptomban

Két személyvonat ütközött egymásnak.

Legalább 32 ember életét vesztette és 66-an megsérültek egy súlyos vonatbalesetben az Egyiptom középső részén található Szohág tartományban – jelentette az egyiptomi állami televízió az egészségügyi minisztériumra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint két személyvonat ütközött egymásnak.

A Kairótól mintegy 460 kilométerre délre fekvő Tahtánál bekövetkezett szerencsétlenség helyszínén készített felvételeken kisiklott vasúti vagonokat lehetett látni egy vízcsatorna felett.

A felvételek tanúsága szerint utasok rekedtek a roncsok között. Járókelők segítettek a testeket távolabb cipelni. A sérültek közül többen eszméletlenek voltak, egyeseken vérző sebeket lehetett látni. Mentők tucatjait riasztották a baleset helyszínére.

A főügyész hivatala szerint vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az egyiptomi vasúti hatóság közölte, hogy a szerencsétlenség azt követően történt, hogy valaki meghúzta a vészféket. A hirtelen megállás következtében a hátulról érkező szerelvény nekiütközött az elől lévőnek.

Egy biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a két szerelvény nem nagy sebességgel ütközött egymásnak.

Egyiptom vasúti hálózata ismert arról, hogy a nem megfelelő karbantartás miatt gyakoriak a balesetek. 2017-es adatok szerint 1793 vasúti baleset történt az észak-afrikai országban. Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök 2018-ban közölte, hogy az országnak mintegy 250 milliárd egyiptomi fontra (4300 milliárd forint) lenne szüksége az elöregedett vasúthálózat felújítására. Szíszi egy nappal azt követően beszélt erről, hogy egy teher- és egy személyvonat ütközésében tizenketten vesztették életüket.

2017-ben Alekszandria határában két személyvonat ütközött össze, 43 ember életét kioltva. Egy évvel korábban pedig 51-en vesztették életüket Kairó közelében két helyi érdekű vasút balesetében.

Egyiptom legtöbb halálos áldozatot követelő vasúti balesete 2002-ben történt. Akkor több mint háromszázan haltak meg egy személyvonaton keletkezett tűzben.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×