eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Koronavírussal fertőzött betegeket ápolnak egy tornateremben kialakított ideiglenes kórházban a brazíliai Santo Andréban 2020. június 9-én. Az Egyesült Államok után Brazíliában diagnosztizálták a legtöbb koronavírussal fertőzött személyt.
Nyitókép: MTI/AP/Andre Penner

Összeomlás fenyeget Brazíliában: a helyzet az emberiséget veszélyezteti

A huszonhét brazil államból huszonötben 80 százalékos telítettséggel működnek az intenzív osztályok: a brazil vírustörzs nemcsak az ország, hanem az egész világ számára is komoly veszélyt jelent.

Az ország vezető egészségügyi kutatóintézete, a Fiocruz arra figyelmeztetett, hogy az összeomlás szélén áll több brazil nagyváros egészségügyi ellátása – írja a BBC. Jesem Orellana, az intézet egyik kutatója egyenesen úgy fogalmazott: Brazília fenyegetést jelent az emberiség számára. A járvány kezdete óta már 11,2 millió brazil kapta el a fertőzést és 270 ezernél is többen vesztették életüket miatta.

Mindennek ellenére az elnök, Jair Bolsonaro folyamatosan és következetesen lekicsinyli a vírus jelentőségét: ezen a héten úgy fogalmazott, hogy a brazilok fejezzék be a nyafogást a koronavírus miatt. A régiós szinten bevezetett korlátozásokat is kritizálta, azzal érvelve, hogy a gazdaságra gyakorolt hatása rosszabb lesz, mint a vírusé.

A brazil kormányzók a múlt héten megpróbálták ugyan ajánlásba foglalni a járvány megfékezését segítő intézkedéseket, amely a tervek szerint kijárási korlátozást, a tömegrendezvények tilalmát és boltok bezárását is tartalmazta volna. Az elképzelésekből azonban semmi sem valósult meg: a szerdán közzétett végső verzió egy egyoldalas, konkrétumokat nem tartalmazó dokumentum volt.

Wellington Dias, Piaui állam kormányzója jelezte: ha nem csökken a nyomás a kórházakon, egyre több beteg marad intenzív ellátás nélkül, gyakorlatilag halálra ítélve.

Közel az teljesítőképesség határa

Szerdán 2349 haláleset következett be az országban az új koronavírus miatt: ez új rekordot jelent. Ugyanezen a napon 80 955 új esetet jegyeztek fel: a fertőzöttségi adatok emelkedése részben a Manausban felfedezett brazil variánsnak köszönhető, amely fertőzőbb a globálisan eredetileg elterjedt variánsénál. A rengeteg új fertőzés következtében egyes információk szerint

országos szinten az intenzív osztályok elérték kapacitásukat,

Porto Alegre és Campo Grande kórházaiban pedig már afölötti beteglétszámmal működnek. A túltelített rendszer a Fiocruz figyelmeztetése szerint teljes mértékben össze is omolhat. "Országunk a pandémia legrosszabb pillanatában van" – mondta Margareth Dalcolmo, a Fiocruz kutatója.

Tragédia jöhet

Pedro Hallal brazil epidemiológus szerint ha nem kezdik el gyorsan beoltani a népességet, az "masszív tragédiához" fog vezetni. Luiz Inacio Lula da Silva, az ország előző vezetője eközben támadja Bolsonarót a járványkezelés miatt, hozzáállását "gyengeelméjűnek" nevezve. Véleménye szerint a halálozások egy része elkerülhető lett volna.

Az országban terjedő, P1 elnevezésű variáns nagyjából kétszer olyan fertőző, mint a korábbi volt, ráadásul újrafertőzni is képes azokat, akik már átestek a betegségen. 25-60 százalék közt van az esélye annak, hogy valaki, aki már volt koronavírusos, ezt a fertőzőbb változatot újra elkaphatja.

A Fiocruz szerint ez ráadásul csak egy az aggodalomra okot adó, az országban terjedő variánsok közül.

A WHO is figyeli már a brazil helyzetet, Tedrosz Gebrejeszusz főtitkár szerint nagyon aggasztó a brazil állapot és a régióban problémákat okozhat.

Kevés az oltott

Brazíliában egyelőre a lakosságnak mindössze 4,2 százalékát oltották be egy adagnyi vakcinával, ami 8,8 millió embert jelent – a második adagot alig 3,05 millióan kapták meg a 212 milliós országban. Az ország a CoronaVacból és az AstraZeneca oltásából rendelt 200 millió adagnyit: ezek a védőoltások a jelenleg elérhető információk szerint hatékonyak maradnak a brazil variánssal szemben a súlyos megbetegedés kivédésére. Valószínűsíthetően a Pfizer oltása is hatékony a törzzsel szemben, de annak beszerzésével kapcsolatosan még zajlanak a tárgyalások.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×