A dán–osztrák–izraeli vakcinagyártási együttműködés lehetőségét elsőként Benjamin Netanyahu izraeli kormányfő jelentette be a Reuters tudósítása szerint, de utóbb a Bildnek és a Deutschlandfunknak nyilatkozva beszélt róla Sebastian Kurz osztrák kancellár, és sajtóértekezleten tájékoztatott Mette Frederiksen dán miniszterelnök is.

A részletek még igazából nem ismertek – a két kormányfő csütörtökön készül Jeruzsálembe, hogy együtt találkozzon izraeli kollégájával –, de az jól látszik, hogy nem egyszerű vakcinabeszerzésről, hanem olyan közös gyártási kapacitásteremtésre lenne szó, amivel

az oltóanyag-ellátás jövőbeni folyamatosságát szeretnék egy újabb forrásból szavatolni.

Ezt amúgy a dán kormányfő maga is megerősítette, hétfői koppenhágai sajtóértekezletén a Financial Times szerint külön kiemelte, hogy „a jövőben könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy rendszeresen, esetleg évente újra kell oltanunk az embereket”, amihez nem árt, ha a folyamatos gyártási kapacitás is biztosított.

A nemzetközi sajtóban általában automatikusan társult a fejleményről tájékoztató híradás annak megállapításával, hogy a dán–osztrák páros ezzel „megtörte az EU egységét”, és hangsúlyozottan immár „saját kézbe veszi polgárai védelmét”. Látszólag ezt az irányt erősítették azok a jelentések is, hogy Szlovákia – a visegrádi országok közül Magyarország után másodikként – maga is orosz Szputnyik V-t szerzett be, amit a cseh kormány hasonló oroszországi megrendelése is követett, miközben Andrzej Duda lengyel elnök a kínai államfőnél tájékozódott kínai szérumok gyorsított beszerzésének lehetőségéről.

Minderről állapította meg a Politico kedd reggeli jelentése, hogy szerinte

„szétporlad az EU közös vakcinapolitikája”.

Megfigyelők ugyanakkor megjegyzik, hogy a fejlemény nem feltétlen az uniós szinten elhatározott közös fellépés szétbomlását, hanem inkább annak kiegészítését is jelentheti. A közös politika formális felrúgása az lenne, ha és amikor valamely tagország olyan gyártóktól próbálna külön megállapodással vakcinát beszerezni, amellyel eredetileg a tagállamok közös mandátuma alapján az Európai Bizottság már tárgyalt, és szerződött is adott mennyiség beszerzésére.

Ez olyan párhuzamosság lenne, ami valóban megtörné a korábban elfogadott közös mandátumot, amit eredetileg amúgy azért határoztak el – igazából a nagy tőkeerejű tagállamok (önként vállalt) hátrányára –, hogy az alapellátás valamennyi EU-tag számára egyforma eséllyel szavatolt legyen, és ne alakuljon ki felvásárlási verseny a tagállamok között.

Ez a közös mandátum ma is él, létjogosultságát visszatérően mindenki megerősíti – megtette ezt a múlt heti EU-csúcs ugyanúgy, mint most, az izraeli projektről tájékoztató nyilatkozatában is mindkét kormányfő –, azt azonban nem zárta ki, hogy nemzeti szükséghelyzetre hivatkozva, saját forrásból bármely kormány további beszerzés vagy gyártási kapacitásbővítés mellett döntsön.

Ennek lehetőségét az amúgy szigorú európai gyógyszerjóváhagyási eljárás is nyitva hagyja, mert megengedi, hogy az említett szükséghelyzetben valamely tagállami kormány olyan szert is engedélyezzen és forgalmazzon, amit az EU közös ügynöksége formálisan még nem hagyott jóvá. Az egyetlen megkötés, hogy az ilyen gyógyszer a beszerzési országban forgalmazható, a belső piacra nem vihető.

Minderre mondta azt Sebastian Kurz kancellár is, hogy a „korábbi döntés helyes volt”, csak éppen azóta „túl lassan” halad a végrehajtás, és ezért érezték szükségét kiegészítő intézkedéseknek is, mint amilyen az izraeli gyártóval való összefogás.