Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.48
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A Hszinhua hírügynökség által 2020. december 31-én közreadott képen egészségügyi dolgozó nézi a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó egyik leányvállalata által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagot tartalmazó fecskendőket a cég egyik pekingi üzemében december 25-én. A vakcina inaktivált, vagyis az emberi sejtekben szaporodásra nem képes vírust tartalmaz. Az oltóanyag feltételes forgalmazási engedélyt kapott Kínában.
Nyitókép: MTI/AP/Hszinhua hírügynökség/Zhang Yuwei

Máshogy olt mostantól Kína, mint eddig

Az idősekre korábban nem kerülhetett sor, de most ők következnek, ha tudnak eleget gyártani a vakcinából.

A tervek szerint Kínában is kiterjesztik a koronavírus elleni oltási programot az idősekre a kormányzati engedélyek beszerzésének, valamint a vakcinagyártás bővítésének függvényében - derül ki egy, a China Daily című kínai pártlap internetes kiadásában hétfőn megjelent cikkből.

Kínában jelenleg a 18 és 59 év közötti korosztály került előtérbe az oltási kampányban abból a megfontolásból, hogy munkájuk során nagyobb kockázatnak vannak kitéve a vírusfertőzés szempontjából. Első lépésként ezen a korosztályon belül is egyebek mellett a hűtési láncban dolgozók, vámtisztek, az oltóanyagok szállításában részt vevők, valamint a személyszállításban dolgozók kaphatják meg a védőoltást, az egészségügyi dolgozókat pedig zömében már a tavalyi, sürgősségi program keretében beoltották.

Az elmúlt hónapok során azonban nyilvános vita tárgyává vált Kínában a 60 év feletti korosztály oltása is, hiszen az időseknél nagyobb eséllyel alakulnak ki a Covid-19 súlyosabb tünetei fertőzés esetén.

A China Daily Sao Minget, a kínai járványügyi központ kutatóját idézve azt írta: nincsenek érvényben egészségügyi korlátozások a 60 év felettiek oltását illetően. "A klinikai tesztek első és második fázisa során időseken is ugyanazokat a teszteket végeztük el, mint a 18 és 59 éves korosztály tagjain" - mondta Sao, hangsúlyozva, hogy ezekben a fázisokban

az időskorú tesztalanyoknál kevesebb mellékhatást figyeltek meg a fiatalabb részvevőkhöz viszonyítva.

Hozzátette azonban: a problémát az jelentette, hogy a klinikai tesztek harmadik fázisába már nem tudtak elegendő időskorú önkéntest bevonni, hiszen addigra Kína szárazföldi részén a járványt már nagyrészt megfékezték.

A kínai fejlesztésű vakcinák klinikai tesztjeinek harmadik fázisát a járványhelyzet alakulása miatt zömében külföldön végezték. Sao pedig a Brazíliában végzett tesztek példáját véve rámutatott: az önkéntesek többségében a helyi egészségügyi dolgozók köréből kerültek ki, akiknek az életkora jellemzően 60 év alatti.

Az időskorúak oltásának azonban nem csupán a kevés tesztalany az akadálya - húzta alá a China Daily.

Liang Hsziao-feng, a Kínai Megelőző Gyógyászati Szövetség elnökhelyettese a lapnak az időskorúak oltásának szervezési problémáiról beszélt, kiemelve, hogy mivel e korosztály számára fizikai problémák miatt nehézséget jelenthet eljutni az oltási helyszínekre, szükséges lehet az otthoni oltásfelvétel lehetőségének, vagy az oltási helyekre szállításuknak a megoldása. Az otthoni oltás azonban munkaerő problémákat okozhat az egészségügyben - tette hozzá.

A logisztikai kérdések mellet Liang felhívta a figyelmet arra is, hogy az idősek körében növelni kell a hajlandóságot a vakcina felvételére, ugyanis a korosztályból sokan úgy vélik, hogy nincsenek kitéve a fertőzés veszélyének, vagy a Covid-19 nevű betegséget az influenzával tartják egyenértékűnek. "Meggyőzni őket arról, hogy felvegyék a védőoltást ezért szintén kihívást jelent" - mondta.

Mindkét megkérdezett szakértő hangsúlyozta továbbá, hogy a vakcina ugyan segít megelőzni a fertőzés kialakulását, de a beoltottaknak ugyanúgy be kell tartaniuk a járvány elleni óvintézkedéseket.

A kínai egészségügyi bizottság jelentése szerint az ország szárazföldi részén szerdáig már 15 millió embert oltottak be a koronavírus ellen, míg összesen 50 millió ember beoltását tűzték ki február elejéig.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Itt a nagy kérdés, amit most fel kell tenni az év legforróbb befektetésével kapcsolatban

Itt a nagy kérdés, amit most fel kell tenni az év legforróbb befektetésével kapcsolatban

Tomboló bikapiacon könnyű befektetni: az ember megy a fő sodorral, berakja a pénzét a legmenőbb tőzsdei sztorik nagyágyúi mögé, és élvezi a száguldást. De mi van, ha hirtelen kisiklik a "szupervonat", sokan hanyatt-homlok kezdenek menekülni és beszakadnak az árfolyamok? Amikor a tőzsdei eufória hirtelen találkozik a valósággal, és a piac újraértékeli az eddigi sztárokat, olyankor válik kritikussá, hogy a legjobb részvényeket tartsuk a portfóliónkban. A legfontosabb kérdés egy ilyen környezetben: mi alapján tudjuk eldönteni, hogy az igazi sztárokat vesszük? Mutatjuk azt a konkrét szűrőrendszert, amivel az igazi minőséget el lehet választani a sztoritól. Hasonló témákkal foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×