eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Nyitókép: youtube

Kínának úgy látszik, nem elég, hogy 620-szal megy a vonat - videó

Hamarosan használhatja a "most jöttem a hathuszassal" szólást - annak legszószerintibb értelmében.

A prototípusnál tart az a kínai mágnesvasút, amely akár 620-szal is tud majd menni, ám ez a konstruktőröknek, és talán a megrendelőnek sem elég, hisz azt ígérik, mire elkészülnek, minden feltétel adott lesz, hogy a jelenleg prognosztizált végsebességet feljebb tornásszák - írja kínai sajtóforrásokra hivatkozva a HVG.

A maglev technológiával készülő szerelvény fizikailag már most tudja a 620-at "steril" körülmények között, de mire 5-6 év múlva forgalomba áll, ennél is többre lehet képes - mondjuk 800-ra.

A technológia lényege egyébként, hogy a vasút nem kerekeken gurul, hanem a mágneses erő tartja a pályán. Kína elsősorban elővárosi vonalakon vetheti be, de azért csak ilyen soká, mert a pályaépítés igen bonyolult, és kilométerenkénti költsége akár 10 milliárd forintnyi jüan is lehet - a technológia még új, ezért -, többszöröse egy autópályáénak.

Japánban is "haladnak a korral", több tíz kilométeres szakaszokat tudnak le pár perc alatt.

Dél-Korea közben más úton halad, az ottani csővasút elvileg tudhat 1019 km/h-t.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 13:44
×
×
×
×