eur:
401.86
usd:
371.87
bux:
92455.98
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke beszél a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) kétnapos online kongresszusán Berlinben 2021. január 16-án, miután megválasztották a CDU új elnökévé.
Nyitókép: MTI/EPA/Action Press pool/Christian Marquardt

Elemzés: Magyarország számára kedvező a változás a CDU élén

Armin Laschet lett a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, aki sok kérdésben a hivatalban lévő kancellárénál, Angela Merkelnél barátibb hangnemet üthet meg Magyarországgal kapcsolatban – áll a XXI. Század Intézet elemzésében.

Új pártelnököt választott szombaton a német Kereszténydemokrata Unió. A teljes egészében digitálisan lebonyolított, kétfordulós szavazáson a párt 1001 küldött segítségével választotta meg a kilencedik elnökét. Végül Armin Laschet győzedelmeskedett, aki kevesebb, mint hatvan szavazattal előzte meg a másik nagy esélyes Friedrich Merzet.

A frissen megválasztott pártelnök várhatóan a Merkel által megszabott irányvonalat képviseli a jövőben, a CDU-n belül liberálisnak tekinthető politikus ugyanakkor több területen is változtathat a párt eddigi politikáján – áll a XXI. Század Intézet elemzésében.

Ilyen területnek minősül többek között a párt klímapolitikája, de változásokra számíthatunk a párt bevándorlókkal kapcsolatos politikájában is. Bár Laschet kifejezetten jó kapcsolatot tart fent a bevándorló közösségekkel – ami miatt kritikusaitól a „Török Armin” gúnynevet is megkapta –, a politikus fontosnak tartja, hogy a németországi muszlimok elfogadják az alaptörvényt és a társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Mindemellett az új pártelnök hatékonyabb európai összefogást szorgalmaz a nemzetközi terrorizmus és szervezett bűnözés elleni küzdelemben is, kiemelve a zéró tolerancia fontosságát az iszlamista extrémizmus és terrorizmus irányába.

Az azonos neműek házasságát illetően szintén valamivel szigorúbb, ám továbbra is óvatos politikára számíthatunk a CDU új elnökétől. Ellenzi az azonos neműek házasságát, hiszen véleménye szerint a Biblián alapuló keresztény házasság csak egy férfi és egy nő között létezhet. Ugyanakkor hozzátette, hogy a szolidaritás szexuális irányultságától függetlenül mindenkit megillet, így nem veti el a lehetőségét egy, az állam által meghatározott házassági koncepció létrehozásának.

Új impulzust jelenthet a párt külpolitikai szemléletében, hogy Laschet azon kevés német politikusok egyike, akik kevésbé kritikusak Oroszországgal szemben, sőt,

az új pártelnök korábban kifejezetten kritizálta a Németországban elburjánzó „Putyin-ellenes populizmust”.

Ebből fakadóan a politikus szorgalmazná a szorosabb együttműködést Oroszországgal.

Németország uniós politikájával kapcsolatban Laschet többször szóvá tette, hogy Németország nem folytat kellően ambíciózus politikát az Európai Unióban, miközben Emmanuel Macron francia elnök folyamatosan kezdeményezéseket tesz le az asztalra. Az új pártelnök legfontosabb szövetségesével, Jens Spahnnal együttműködve egy 10 pontból álló programtervezetet fogalmazott meg, aminek célja a CDU és az Európai Unió újrapozicionálása. Az Impulse 2021 néven létrehozott tervezetben Laschet támogatja a többségi döntéshozatal általánossá tételét, illetve a Macron által megfogalmazott kétsebességes Európa koncepcióját is, ami elősegítené az EU föderális irányba történő elmozdítását.

Ami az EU-n kívüli külpolitikát illeti, az új pártelnök az Egyesült Államokat tekinti a legfontosabb partnernek: egyrészt az USA rendelkezik világ legfejlettebb technológiájával, másrészt biztonságpolitikai aspektusból is kulcsfontosságú az együttműködés.

Magyarország számára kedvező változás

Laschet megválasztása Magyarország számára is kedvező változást hozhat a jövőben, aki sok kérdésben a hivatalban lévő kancellárénál barátibb hangnemet üthet meg Magyarországgal kapcsolatban.

A legfontosabb változás a bevándorlók befogadásának kérdéskörében várható. Bár Laschet 2015-ben támogatta Merkel migrációs politikáját, az új pártelnök a bevándorlás kérdésével kapcsolatosan az elmúlt években többször is kifejtette, hogy nem lenne szabad többségi döntés meghozatalával kötelezni az Európai Unió tagállamait a bevándorlók befogadására. Mindez jelentős változást jelent a Merkel által eddig képviseltekhez.

A politikus barátibb hangneme az Európai Néppárt februárban esedékes kongresszuson is megmutatkozhat, ahol a Fidesz kizárása is napirenden lehet, hiszen

Laschet és a magyar kormány viszonya már az elmúlt években is kifejezetten jónak volt mondható.

A politikus tartózkodott a magyar kormány bírálatától, 2016-ban pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén örömtelinek nevezte Magyarország EU-tagságát, illetve emlékeztetett arra is, hogy Európa sokat köszönhet Magyarországnak. A Laschet által vezetett Észak-Rajna-Vesztfália tartomány mindemellett hazánk egyik legnagyobb német befektetőjének is számít, ami tovább mélyítheti a többrétegű együttműködést a tartomány és Magyarország között.

Noha Armin Laschet győzelmével több változás is várható a CDU politikáját illetően, az új pártelnök várhatóan továbbra is az Angela Merkel által képviselt politikát folytatja majd a jövőben. Magyarország szempontjából a politikus megválasztása a magyar-német politikai és gazdasági kapcsolatokra is pozitívan hathat, emellett pedig a bevándorlás kérdésével kapcsolatos vitáknak a magyar álláspont szerint kedvezőbb lezárását is eredményezheti – összegez az elemzés, de végén leszögezi, a Laschet által felvázolt elképzelések csak akkor valósulhatnak meg, ha a CDU-CSU pártszövetség őt jelöli a szeptemberben esedékes kancellárválasztáson, ami jelen helyzetben korántsem biztos.

Címlapról ajánljuk
Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok határozottan kiáll majd az orosz követelésekkel szemben, amelyek a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként a szankciók feloldását követelik. Moszkva szerint a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását lehetővé tevő tengeri fegyverszünet csak akkor léphet életbe, ha a Nyugat feloldja az orosz élelmiszer- és műtrágya-kereskedelemre vonatkozó korlátozásokat - számolt be a BBC. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×