Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Mark Rutte holland miniszterelnök megérkezik az Európai Unió csúcstalálkozójának harmadik napi ülésére Brüsszelben 2020. július 19-én. A tagállamok vezetői a koronavírus-járvány miatt utoljára februárban találkoztak személyesen.
Nyitókép: MTI/AP/AFP pool/John Thys

Lemondott a holland kormány

Március 17-én tarthatnak új választásokat.

Lemondott a Mark Rutte vezette holland kormány – jelentették be a miniszteri tanács pénteki ülését követően.

A kabinet ügyvezetőként márciusig a helyén marad, majd a március 17-i választások után új kormány alakul.

A lemondásra, előzetes várakozásoknak megfelelően, a hónapok óta gerjedő családipótlék-botrány legfrissebb fejleményei miatt került sor.

A botrányban közvetlenül Rutte és pártja kevésbé érintett, és előrejelzések változatlan őket várják a márciusi voksolás relatív győztesének.

A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal.

Televíziós nyilatkozatában Rutte megerősítette, hogy benyújtotta lemondását Sándor Vilmos holland királynak, aki azt el is fogadta. A kormányfő a botrányt az egész politikai rendszer kudarcának nevezte, és kiemelte, hogy a felelősség nemcsak őt, hanem az egész koalíciós kormányt illeti, így nem mond le arról, hogy továbbra is ő maradjon az ügyvivői kormány élén.

Hozzátette, hogy a következő két hónapban - egészen a választásokig - kormánya a koronavírus-járvány kezelésére koncentrál és arra, hogy kártalanítsák a botrányban érintett családokat.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×