Infostart.hu
eur:
375.53
usd:
317.91
bux:
127861.28
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Védőmaszkos utasok a spliti nemzetközi repülőtéren 2020. augusztus 21-én. Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Horvátországban a harmadik egymást követő napon döntött rekordot az új fertőzöttek száma, ami annak következménye, hogy az ország megnyitotta határait a turisták előtt.
Nyitókép: MTI/AP/Miroslav Lelas

Elindult a tömeges tesztelés Szlovéniában

Tömeges antigén koronavírus-tesztelésbe kezdett Szlovénia, a programban 13 város vesz részt, de van, ahol csak a jövő héten indul a program.

Bár a kormány korábban arról tájékoztatott, hogy 1,5 millió tesztet rendelnek, első körben csak félmillió teszt elvégzését tervezik a kétmilliós országban.

A legnagyobb érdeklődés Ljubljanában van, ahol már reggel nyolc óra előtt hosszú sorok kígyóztak a tesztállomások előtt, és két órát is vártak az emberek a mintavételre. Azokra előjegyzés nélkül, bárki jelentkezhet, az eredményt pedig 15 percen belül kézhez kapják.

Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint hétfőn 1474-gyel, 107 774-re nőtt a fertőzöttek száma.

Elhunyt újabb 39 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2418-ra emelkedett.

A diagnosztizált betegek közül 1261-en vannak kórházban, 207-en intenzív osztályon. A pozitív tesztek aránya 25,6 százalék. Az elmúlt egy hétben átlagosan 3,7 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma, az azt megelőző héthez képest.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 1595 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 197 323-at. Az elmúlt napon 71 beteg halt bele a fertőzés következményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 3328-ra emelkedett. Kórházban 2895 beteget ápolnak, közülük 294-en vannak lélegeztetőgépen.

Horvátországban éjféltől lakhelyelhagyási tilalom lép érvénybe, amely január 8-ág tart.

Aki mégis elhagyná ez idő alatt azt a megyét, ahol bejelentett vagy ideiglenes lakcíme van, engedélyt kell kérnie a helyi válságstábtól.

Davor Bozinovic belügyminiszter kedden a sajtónak úgy nyilatkozott:

hétfő óta 54 ezer kérelem érkezett, ezek 60 százalékát elutasították.

Ha külföldről utazik valaki haza, negatív PCR-tesztel beutazhat az országba. Azoknak is engedélyezik az utazást, akik még december 23-a előtt szállodát vagy hétvégi házat béreltek az ünnepekre, és ezt már előre kifizetett számlával tudják igazolni. Továbbá pozitív elbírálásban részesülnek a munkavállalók, akik munkavégzés céljából utaznak egyik megyéből a másikba.

Országszerte több ellenőrző pontot állítanak fel. Bár a rendőrök nem bünteti meg azokat, akik nem rendelkeznek engedéllyel, de visszaküldik őket oda, ahonnét jöttek. A hatóságok a buszjáratokat is ellenőrzik majd.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×