Mind több jel arra mutat, hogy a jogállamisági feltételrendszert kísérő – múlt héten európai tanácsi, most szerdán európai parlamenti – értelmezési polémia központi eleme immár nem a közpénzek felhasználásának lehetséges feltételeit, hanem végső soron azt vizsgálja, hogy minek lehet elsődleges szerepe az EU jogi hierarchiájában:

• a hatályos közösségi joganyagnak, vagy
• az EU-csúcsok állásfoglalásainak.

Magát a leendő új törvényt, amelyben a közösségi források igénybevételét immár jogállamisági feltételek teljesülésétől is függővé teszik majd, az alapvetően EU-szkeptikus Identitás és Demokrácia (ID) frakciót – valamint a végső szöveget túlzottan gyengének minősítő szélsőbaloldali pártcsoportot – leszámítva valamennyi frakció üdvözölte.

Mint Manfred Weber, a legnagyobb pártcsoport (Európai Néppárt) német vezetője kiemelte,

„most először teremtődik közvetlen kapcsolat a közösségi pénzek és a közösségi értékek között”.

„Megcsináltuk. Ez most már törvény, amin semmiféle egyoldalú nyilatkozat nem módosíthat” – tette hozzá mindehhez a téma parlamenti felelőse (raportör), a finn Petri Sarvamaa.

Marco Zanni, az ID-frakció olasz vezérszónoka ugyanakkor a tagállamok nemzeti szuverenitása ellen tett, „rendkívül aggasztó” lépésként értékelte a törvény megszületését. Hangja azonban elenyészett a többségi egyetértők között.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a maga részéről úgy jellemezte a leendő új jogszabályt, mint amivel

az unió meg tudja védeni költségvetését

és pénzügyi érdekeit esetleges jogállamisági vétségekkel szemben.

A fő figyelem azonban igazából a lengyel-magyar nyomásra született európai tanácsi értelmezés parlamenti megítélését követi. Az ennek kapcsán szavazásra váró négypárti határozattervezet valóban emlékeztet az alapszerződés 15(1) cikkére, amely leszögezi, hogy

az Európai Tanács (EU-csúcs) nem folytat törvényhozási tevékenységet,

és ennyiből az állam- és kormányfők tanácskozó testületének politikai állásfoglalásai úgymond nem befolyásolhatják hatályos jogszabályok tényleges végrehajtását.

Ismeretes, hogy mindennek a hivatalos lengyel és magyar kormányzati olvasata jelentősen eltérő ettől. A lengyel miniszterelnök az EU elsődleges jogforrásához hasonlította az EU legmagasabb szintű politikai tanácskozó testületének iránymutatását, Gulyás Gergely pedig a tegnapi parlamenti vitában fejtette ki, hogy „az állam- és kormányfők (…) a legmagasabb döntéshozó testületet jelentik az Európai Unióban, ők pedig egy világos politikai megállapodást kötöttek, amit a bizottság magára nézve kötelezőnek is vesz”.

Szakértők szerint valószínűsíthető, hogy az értelmezési vita mindaddig nem jut nyugvópontra, amíg valami konkrét ügy kapcsán

próbaperre

nem kerül sor az Európai Bíróságnál.

Addig is annyi mindenesetre – pusztán jogi szempontból – bizonyos, hogy ami az Európai Parlamentet illeti, annak lett volna joghatályos következménye, ha magát a jogállamisági feltételrendszert többségi szavazással a plenáris ülés elutasította volna, de annak, hogy mit gondol a képviselők többsége a mindezt kísérő tagállami értelmezésről, nincsen.

Cserébe az EP vonatkozó nyilatkozata viszont emlékezteti az Európai Bizottságot, hogy a testületet és külön annak elnökét az Európai Parlament elfogadó döntése helyezte hivatalába, és működése során ugyancsak az EP-nek tartozik felelősséggel. Mindezek fényében a négypárti állásfoglalás úgymond elvárja, hogy a brüsszeli testület az új joganyag vonatkozásában is maradéktalanul teljesítse feladatát, (azaz ne tekintse magára nézve kötelezőnek más EU-intézmények politikai állásfoglalását) – figyelmeztet a képviselők állásfoglalása.