Infostart.hu
eur:
377.9
usd:
319.81
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Twitter/GermanyinUSA

Elstartolt a nagy projekt, már megvannak az első beoltottak az Egyesült Államokban

Három hónap alatt 100 millió ember kaphatja meg a vakcinát. Már oltanak Kanadában is.

Az Egyesült Államokban elsőként egy New York-i kórház intenzív osztályán dolgozó ápolónő kapta meg a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinát. Első körben az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonokban élőket oltják be az országban.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója, aki jelen volt az első oltás beadásánál, úgy nyilatkozott a sajtónak: "már látszik a fény az alagút végén, bár ez egy hosszú alagút".

Moncef Slaoui, a járványellenes kormányzati programért felelős kutató, az amerikai oltási kampány vezetője elmondta, hogy terveik szerint elegendő oltóanyag áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy jövő év március közepéig már 100 millió - többnyire magas kockázati csoportba tartozó - amerikai be legyen oltva a koronavírus ellen. Május végére vagy június közepére pedig már az amerikaiak többsége hozzáférhet az oltóanyaghoz.

Slaoui a CBS televízióban elmondta: az első 2,9 millió adag vakcinát három napra osztják el, így ha szükséges, lehetőség lesz módosítani az oltókampány folyamatán. Megjegyezte, némi aggodalomra ad okot, hogy képesek lesznek-e mindvégig biztosítani az oltóanyag számára szükséges hőmérsékletet. A Pfizer/BioNTech-vakcinát ugyanis mínusz 70 fokos hőmérsékleten kell tartani a szállítás és a felhasználásig tartó tárolás idejére.

"Előfordulhatnak kiszámíthatatlan balesetek, de ezek gyors kezelésére fel vagyunk készülve"

- mondta az amerikai oltókampány vezetője, hozzátéve, hogy a folyamat minden egyes lépését alaposan megvizsgálták és előzetesen modellezték.

Az Egyesült Államokban már több mint 16 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a Covid-19-hez köthető halálesetek napi száma gyakran 2500 körül van, összességében pedig már mintegy 300 ezren haltak bele a fertőzés szövődményeibe.

Közben a kanadai hatóságok közlése szerint a Torontói Egyetem kórházában is beadták az első Pfizer/BioNTech-vakcinákat hétfőn a koronavírus ellen. Ontario tartomány hatezer adag oltóanyagot kapott, és első körben 2500 egészségügyi dolgozót oltanak be.

Québec tartományban két idősotthon lakóit oltják be először, őket követik majd az otthonokban dolgozók.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×