eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) által közreadott kép az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 ellen az orosz Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet kifejlesztette oltóanyagról, a Gam-Covid-Vakról a moszkvai intézetben 2020. augusztus 6-án. A vírus ellen a világon elsőként bejegyzett vakcina árusítását a tervek szerint augusztusban elkezdik Szputnyik V néven.
Nyitókép: MTI/Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI)

Szputnyik V: Oroszországban felpörgött a vakcinázás és a törökök is beszállnak a tesztelésbe

Oroszországban már több mint 150 ezer embert oltottak be Szputnyik V vakcinával – jelentette ki a Rossszija 24 hírtelevíziónak Alekszandr Gincburg, a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni első orosz oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója.

"Ezt a készítményt a polgári forgalom keretében mára már több mint 150 ezren kapták meg. Ez nagyobb számú Covid-19 elleni vakcináltat jelent, mint amennyi bármelyik más országban van" – nyilatkozott az akadémikus.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter kedden azt mondta, hogy az ország régióinak felébe már eljutott a Szputnyik V, és csütörtöktől a másik fele is megkapja az oltóanyagot a kiterjedt vakcináció elkezdéséhez. Tatyjana Golikova miniszerelnök-helyettes hivatala csütörtökön közölte:

az oltási kampánynak a hétvégéig az ország összes régiójában meg kell kezdődnie.

Gincburg a csütörtöki interjúban azt is elmondta, hogy Moszkva kész konzultálni Ankarával, valamint kész leszállítani a szükséges mennyiségű oltóanyagot Törökországnak ahhoz, hogy a törökök szakemberei toxikológiai vizsgálatokat és harmadik fázisú tesztelést végezzenek vele önkéntesek bevonásával.

Az orosz akadémikus arra reagált, hogy a Habertürk török hírportál Fahrettin Koca egészségügyi miniszterre hivatkozva szerdán azt írta, hogy az orosz védőoltás nem felelt meg a helyes laboratóriumi gyakorlat feltételeinek, ezért a törökországi engedélyeztetés nem lehetséges. Koca ezt cáfolva hangsúlyozta, hogy nem lesz gond a Szputnyik V beszerzésével, ha annak törökországi tesztjei sikeresek.

Gincburg a Rosszija 24-nek úgy nyilatkozott, hogy az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) többtucatnyi országgal folytat tárgyalást a Szputnyik V szállításáról és gyártásáról.

A csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 27 927-tel 2 569 126-re emelkedett, a terjedés mértéke 1,1 százalék, az új esetek 18,9 százaléka tünetmentes.

Az aktív fertőzöttek száma 490 177, a halálos áldozatoké 562-vel 45 280-ra, a felépülteké pedig 25 887-tel 2 033 669-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 81 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 427 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 545 691 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×