Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.54
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Az iráni elnöki hivatal sajtóosztálya által közreadott képen Haszan Róháni iráni elnök beszél egy kabinetülésen Teheránban 2020. november 11-én.  Az iráni államfő kijelentette, hogy kész együttműködni az amerikai elnöki hivatal átvételére készülő Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel. Hozzátette, hogy Irán kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal, amennyiben az új kormány ismét csatlakozik a Donald Trump amerikai elnök által felmondott nukleáris megállapodáshoz, illetve eltörli az azóta elrendelt büntetőintézkedéseket.
Nyitókép: -

Izraelt vádolja atomtudósa megölésével Irán

Teherán bosszúval fenyeget.

Az iráni elnök is megszólalt szombaton az előző nap rajtaütésben megölt atomtudós, Mohszen Farizadeh ügyében; Haszan Róhani is Izraelt vádolta a fizikus meggyilkolásával.

Pénteken Mohamed Dzsavíd Zaríf iráni külügyminiszter is kijelentette, hogy a zsidó állam áll az iszlám köztársaság atomprogramjában meghatározó szerepet betöltő tudós elleni merénylet mögött.

"Ismét a zsoldos zsarnok cionista rezsim vérével szennyeződött be a világméretű arrogancia gonosz keze" - áll a tv-ben beolvasott államfői nyilatkozatban.

Haszan Róhani elnök szerint a "mártír" tudós megölése Irán ellenségeinek a kétségbeesését "és gyűlöletük mélységét" mutatja, és a kutató "mártíromsága nem fogja lassítani az eredményeinket".

Az iszlám köztársaság vallási és katonai elöljárói előzőleg megesküdtek, hogy

Irán bosszút áll Farizade megöléséért.

A tudóst, aki régóta feketelistán volt Izraelben az iráni atomprogramban betöltött vezető szerepe miatt, Teherán közelében lőtték le az autójában.

"Egy leszakított virág helyén ezer másik nő" - írta a Twitteren az iráni kormány kommunikációs minisztere. Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram vezetője szombaton úgy fogalmazott, "most csak még intenzívebben folytatjuk a Farizade által megkezdett utat".

Az első elemzői értékelések szerint a merénylet célja az lehetett, hogy Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elszenvedett veresége után távozó washingtoni adminisztráció és az izraeli kormány megtorpedózzák az esetleges újbóli diplomáciai közeledést Irán és a januárban hivatalban lépő új amerikai vezetés között.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 9. 21:48
2026. augusztus 9. 21:12
×
×