Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
317.56
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
A rijádi G20-csúcstalálkozó által közreadott képen Szalmán bin Abdel-Azíz szaúd-arábiai királyról (k) és a világ 19 legfejlettebb gazdaságú országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport állam- és kormányfőiről (a kijelzőn) a kétnapos, virtuális csúcstalálkozó első napján Rijádban 2020. november 21-én.
Nyitókép: MTI/A G20-as rijádi csúcstalálkozó/AP

G20: garantálnák a vakcinák igazságos elosztását

A világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetői hétvégi csúcsértekezletük zárónyilatkozatában a tervezet szerint ígéretet tesznek arra, hogy finanszírozni fogják a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását a világ országai között, hogy a szegényebbek ne maradjanak ki belőle. Az állam- és kormányfők felszólalásaikban mind ilyen értelmű nyilatkozatokat tettek.

"A csoport elkötelezettségével összhangban minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy megfizethetők legyenek a vakcinák, és minden ember hozzájuthasson valamelyikhez. Tudatában vagyunk annak, hogy a széleskörű immunizáció a globális közjó záloga. A világgazdaság kezd magához térni, de egyelőre egyenetlenül, bizonytalanul, és még nagyok a kockázatok" – olvasható a nyilatkozattervezetben, amelyet a csúcs vasárnapi zárására fognak véglegesíteni és kiadni.

A dokumentumban fogadkoznak, hogy minden lehetséges eszközzel menteni fogják az emberek életét, munkáját és jövedelmét, valamint arra kérik a fejlesztési bankokat, hogy sokszorozzák meg erőfeszítéseiket a válsággal küzdő országok megsegítésében.

Az Európai Unió azt kérte a csoport országaitól, hogy az év végéig adjanak össze 4,5 milliárd dollárt a szegény országok járványellenes küzdelmére.

A G20 ezenkívül arra kéri a magánhitelezőket, hogy csatlakozzanak ahhoz a adósságtörlesztési moratóriumhoz, amelyet a csoport a jövő év közepéig, esetleg azon túl is vállalt, valamint ahhoz a hosszú távú adósságrendezési kerethez, amelyet közösen megalkottak. A csoport számít arra, hogy a világot esetleg újabb járványok fogják sújtani, ezért jobban fel akar készülni ezekre, mint amennyire eddig tette. De ugyanígy fontosnak tartja a hatékonyabb megelőzést, információcserét, együttműködést és a járványkitörés gyorsabb észlelését.

A csoport a zárónyilatkozatban bátrabban beszél a nemzetközi kereskedelemről, a klímaváltozásról és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerepéről, mint az elmúlt néhány évben, tekintettel a várható amerikai kormányváltásra. Ugyanis Donald Trump elnök a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat részesítette előnyben, csökkentette a multilaterális intézmények támogatását, és azzal is fenyegetett az idén, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a WHO-ból, ha nem reformálják meg a szervezetet.

Trump rendszeresen megakadályozta, hogy a G20 közleményeiben említsék a klímaváltozást.

A G20 fogadkozik: megtalálja annak módját, hogy az igazságos teherelosztás jegyében jobban megadóztassák az olyan nagy technológiai óriásokat, mint a Google, az Amazon, a Facebook, az Apple vagy a Microsoft, ezek ne élhessenek vissza az adóoptimalizálás lehetőségével.

A G20 csoport tagországai adják a Föld lakosságának kétharmadát, a világ GDP-jének 85 százalékát és a kereskedelem 75 százalékát.

A csoport állam- és kormányfői eredetileg a szaúdi fővárosban, Rijádban találkoztak volna, de a koronavírus-járvány miatt a kétnapos csúcstalálkozót videóösszeköttetésen keresztül rendezik meg.

A csoport tagjai már márciusi csúcstalálkozójukon elhatározták, hogy összehangolják küzdelmüket a világjárvány ellen. Azóta együtt

11 ezer milliárd dollárt költöttek a pandémia gazdaságra gyakorolt hatásának enyhítésére.

Kezdeményezték, hogy a hitelezők a legszegényebb országok esetében függesszék fel az adósságtörlesztést, ami azt jelenti, hogy 14 milliárd dollárnyi adósságot ne kelljen megfizetniük az idén.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×