Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.78
bux:
144412.52
2026. július 22. szerda Magdolna
Laura Rodi, Laura Bond és Kathy Feeney, a Loyola Marymount katolikus magánegyetem jogi karának hallgatói (b-j) táncolnak néhány perccel a szavazóhelyiségük zárása előtt az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választásokon Los Angelesben 2020. november 3-án. Kaliforniát, a legnépesebb amerikai államot és annak 55 elektorát Joe Biden demokrata párti elnökjelölt nyerte meg.
Nyitókép: Damian Dovarganes

Szakértő: magyar idő szerint szerda estére vagy péntekre derülhet ki a győztes személye

Joe Bidennek kedveznek az amerikai elnökválasztás várható fejleményei – mondta az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője, de néhány kulcsfontosságú államban még kérdéses az eredmény. Rajnai Gergely szerint Donald Trump elnök hiába jelentette be, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordul a szavazatszámlálás miatt, kevés az esély, hogy az ügy valóban a testület elé kerüljön.

Nevadában és Wisconsinben már meglehetősen nagy mennyiségű szavazat érkezett be, a tendenciák pedig Joe Biden irányába tűnnek kedvezőnek. Bár nagyon szoros mindkét állam, a még nem megszámolt, korábban leadott levélszavazatok, különösen a nagyvárosokban, a demokrata jelölt felé billentheti a mérleg nyelvét, míg Donald Trumpnak egyre nehezebb elektori szavazatokhoz jutnia – mondta az InfoRádiónak Rajnai Gergely.

Mint ismert, a jelenlegi republikánus elnök jelezte, a levélszavazatok miatt hajlandó a Legfelsőbb Bírósághoz is fordulni, kérdés, hogy mire számíthat a konzervatív bírák által 6:3 arányban uralt testület részéről. Ezzel kapcsolatban a szakértő emlékeztetett, az amerikai elnökválasztás jogilag minden államban külön–külön zajlik, ezért

az államok bíróságain lehet megtámadni az eredményeket.

És teljesen mindegy, hogy melyik oldal nyer, a másik újraszámlálást fog kérni a szoros körzetekben, valamint meg fogja támadni bizonyos szavazatok megszámlálását. Amennyiben ez nagyon elfajul, és nem tudja az állami bíróság, hogy mi legyen a végeredmény, akkor kerülhet az ügy a Legfelsőbb Bíróságra,

de ennek esélye minimális,

mert amikor ez 2000-ben megtörtént, a legtöbb állam módosította a törvényét annak megfelelően, hogy ne ismétlődhessen meg a botrány – magyarázta a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.

Mindezekkel együtt az, hogy minden releváns államból beérkezzenek a végeredmények, péntekre várható. Ugyanakkor, ha a billegő államokból már a mai nap folyamán, magyar idő szerint az esti órákban beérkeznek az eredmények, és például Joe Biden megnyeri Wisconsint, Georgiát és Michigant, akkor ma este is meg lehet modani, ki a végső győztes. Ha az említettek közül Donald Trump is elvisz egy–kettőt, akkor akár a hét végéig is várni kell majd a pontos végeredményre.

A tegnapi voksoláson a következő elnök személye mellett a képviselőház, és részint a szenátus tagjairól is döntöttek. Előbbi esetében a demokrata, míg utóbbinál a republikánus többség látszik megmaradni. Vagyis az Egyesült Államokban továbbra is megosztott törvényhozás lehet, megnehezítve az elnök munkáját, legyen majd bárki is az.

Az amerikai elnökválasztás várható eredményéről és következményeiről bővebben is hallhatnak a mai Arénában 18 órától. A műsor vendége Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×