Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
318.85
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Megrongálódott lakóépületek romjai a nyugat-törökországi Izmirben 2020. október 30-án, miután hetes erősségű földrengés rázta meg az Égei-tenger térségét.
Nyitókép: Földrengéd miatt megrongálódott lakóépületek romjai a nyugat-törökországi Izmirben 2020. október 30-án. MTI/EPA/DHA/Demiroren Hírügynökség

Durva földrengés - Athéntől Isztambulig lehetett érezni

Hetes erősségű földrengés rázta meg pénteken az Égei-tenger medencéjét, kisebb szökőárat váltva ki.

A földrengés következtében a törökországi Izmirben négy ember meghalt, 152-en pedig megsérültek - közölte a török katasztrófaelhárítás (AFAD). Az ERT görög közszolgálati televízió jelentése szerint a görögországi Számosz szigetén több ház fala leomlott.

A földmozgást Athéntől Isztambulig lehetett érezni.

Izmir tengerparti város lakói a földrengés után az utcára menekültek - közölték szemtanúk. A városban a földrengés következtében négyen meghaltak és százötvenketten megsérültek.

A régió kormányzója, Yavuz Selim Kösger elmondta, hogy legalább hetven embert sikerült kimenteni a romok alól. A mentési munkálatok folytatódnak.

Az NTV török televízió értesülése szerint halálos áldozatok egyike egy nő, aki megfulladt a földrengés kiváltotta cunamiban.

Az AFAD szerint a földmozgás 6,6-os erősségű volt, míg az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés amplitúdója elérte a 7-es fokozatot.

A földrengés 12 óra 50 perc körül történt, az Égei-tenger török partvidékén és az északnyugati Márvány-tengeri régióban is lehetett érezni.

Az AFAD szerint a földrengés epicentruma 17 kilométernyire volt Izmir tartomány partjaitól, a fészke pedig 16 kilométer mélyen, Az USGS szerint pedig az epicentruma 33,5 kilométerre volt a török partoktól, a fészke pedig 10 kilométer mélyen.

Isztambul kormányzója - ahol szintén érezni lehetett a földmozgást -, Ali Yerlikaya elmondta, hogy nem érkeztek károkról jelentések.

A mintegy 45 ezer lakosú Számos lakóit felszólították, hogy hagyják el a parthoz közeli területeket - közölte Eftimiosz Lekkasz, a görög földrengésügyi hivatal vezetője a Skai görög televízióval. Lekkasz szerint nagyon erős volt a földrengés.

Az ERT televízió felvételei szerint Számos kikötőjében több ház fala leomlott és utcákat öntött el az ár.

Számosz repülőtere kora esti zárva tart, hogy ellenőrizzék az esetleges károkat.

Görögország, de mindenekelőtt Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakoriak itt a földrengések, elsősorban a tengeren, leggyakrabban azonban nincsenek áldozatok.

A legutóbbi halált okozó - 6,7-es erősségű - földrengés Görögországban a Számoszhoz közeli Kósz szigetén történt 2017 júliusában, akkor két ember halt meg.

Törökországban 1999-ben pusztított 7,4-es erősségű földrengés az ország északnyugati részében, több mint 17 ezer ember meghalt, közülük ezren Isztambulban. Idén januárban egy 6,7-es erősségű földmozgás mintegy negyven emberéletet követelt a kelet-törökországi Elazigban, 2011-ben pedig a Richter-skála szerinti 7,1-es földrengés a keleti Van tartományban több mint 600 ember halálát okozta.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×