Infostart.hu
eur:
376.95
usd:
318.96
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök (b) és demokrata párti kihívója, Joe Biden az ohiói Cleveland város Case Western Reserve egyetemén rendezett első elnökjelölti vitában 2020. szeptember 29-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Kemény csatát hozott az első amerikai elnökválasztási vita

A koronavírus-járvány és a választás tisztasága mellett Donald Trump és Joe Biden ügyei is szóba kerültek a clevelandi vitában.

A vitát Chris Wallace, a republikánusokhoz közel álló Fox televízió munkatársa vezette. Wallace nem konzervatív, hanem regisztrált demokrata párti szavazó.

A meghívott vendégeknek - akik között a két politikus családtagjai is helyet foglaltak - a vita szabályai szerint nem volt szabad közbeszólniuk, tapsolniuk és semmiféle módon véleményt nyilvánítaniuk.

A vitában gyakori volt, hogy a két politikus belebeszélt a másik mondandójába, és sértegette egymást.

Joe Biden például csak "ez a pasas", vagy "ez az ember" megszólítással illette Trumpot, akit bohócnak és fajgyűlölőnek is nevezett, s a vita hevében azt is odavágta neki: "Ember, befognád a szádat?!". Donald Trump azt állította, hogy Biden "nem okos", már az iskolában is "a leggyengébben teljesítők között volt".

A másfél órás vita első témája Amy Coney Barretre, a Trump által szombaton jelölt új alkotmánybíró-jelöltre vonatkozott. Trump leszögezte: "megnyertük a választásokat, s ennek vannak következményei". Majd idézte az elhunyt Ruth Bader Ginsburg liberális alkotmánybírót, aki korábban, Barack Obama demokrata párti elnök kormányzatának utolsó évében - amikor egy alkotmánybíró elhunyt, és a demokraták a választás előtt új bírót jelöltek - azt mondta: egy elnököt nem három vagy három és fél évre választanak, hanem négy évre.

Biden kifogásolta, hogy Barrett abortuszellenes bíró hírében áll, mire Trump visszavágott: honnan tudja, hogy bíróként mi az álláspontja erről? Hangsúlyozta: az abortusz ügye nem témája az elnökválasztásnak.

A demokrata párti elnökjelölt szerint meg kell várni a választások eredményét az alkotmánybíró-jelöléssel. "Már tartanak a választások" - tette hozzá utalva arra, hgy egyes tagállamokban már megkezdődött a levélszavazás.

Biden nem beszélt a családjáról

Joe Biden nem válaszolt pár kérdésre. Amikor a műsorvezető egyenes választ kért arra, hogy demokrata párti győzelem esetén megszüntetnék-e a kongresszusban az obstrukció intézményét, azt mondta: "ez most nem kérdés".

Nem kívánt beszélni a fia, Hunter Biden ukrajnai, oroszországi és kínai üzleti ügyeiről sem. Trump megkérdezte, miért kapott a fia 3,5 millió dollárt a néhai moszkvai polgármester oligarcha özvegyétől, és vajon mennyi a jövedelme Kínából. Az elnök ezzel a napokban nyilvánosságra került igazságügyi minisztériumi dokumentumokra utalt, amelyek részletezték Hunter Biden üzleti ügyeit Ukrajnában, Oroszországban és Kínában. "Nem akarok a családomról beszélni" - jelentette ki Biden, és álhíreknek minősítette a minisztérium megállapításait.

Járvány

Ezután az egészségbiztosításról és a koronavírus-járványról esett szó. Biden kifejtette: kiterjesztené az állami egészségügyi ellátást. Trump szerint ezzel tönkre tennék a magán egészségügyet.

A demokraták elnökjelöltje úgy vélte, hogy Trumpnak nincs járványstratégiája, Donald Trump viszont emlékeztetett az Obama-kormány járványkezelésének hibáira. Biden az Obama-kormányzat alelnöke volt, és akkoriban pusztított a H1N1-járvány, amellyel elemzők szerint a vezetés nem tudott sikeresen megbirkózni.

Joe Biden felhozta, hogy a koronavírus-járványnak hatmillió fertőzöttje és 200 ezer halottja van az Egyesült Államokban. "Ennek az embernek nincs programja, ez az ember nem tudja, mit beszél" - állította Trumpról, hozzátéve, hogy szerinte Trump "pánikba esett" a járványtól.

Az amerikai elnök emlékeztetett: februártól lezárta az Egyesült Államok határait, először a Kínából érkező utasok előtt, és akkoriban Joe Biden és a demokrata párti politikusok idegengyűlölettel vádolták meg őt ezért. Biden szerint Trump "nem elég okos" ahhoz, hogy megbirkózzon a járvánnyal, mire Trump közölte Bidennel: "Joe, benned szemernyi okosság sincs". És idézte, hogy Biden a napokban még azt is elfelejtette, hogy hová járt egyetemre, ahol "a leggyengébbek között végzett".

Trump felhívta a figyelmet arra, hogy Biden lezárná az ország gazdaságát, mint ahogyan Biden ismételten ki is fejtette, hogy a Covid-19 legyőzése nélkül nincs gazdasági újraindulás.

Biden szerint az Egyesült Államok "gyöngébb, betegebb és szegényebb" lett. Azzal vádolta meg az elnököt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bábja. Trump viszont azt hangsúlyozta, nem is egyszer, hogy Biden a radikális baloldal embere.

Rendőri erőszak

A fajgyűlölet és a rendőri erőszak ellen szervezett megmozdulásokról szólva Biden úgy vélekedett: az országban "rendszerszerű az igazságtalanság". Trump megismételte közismert álláspontját: a rend és a törvény országát szeretné látni, s azt, hogy Amerika visszatér az alapvető értékeihez. Leszögezte, ezért írta alá a kormányzati hivatalokban és ügynökségeknél szervezett, úgynevezett érzékenyítő tanfolyamok tilalmáról szóló rendeletet is. "Az emberek rendet, törvényességet akarnak" - hangsúlyozta Trump, hozzátéve: Biden "fél ezt kimondani".

A választások tisztaságáról vitázva Donald Trump hangsúlyozta, hogy a levélszavazás csalásra ad alkalmat, Joe Biden tagadta ezt. Trump konkrét példákat hozott arra, hogy máris előfordultak visszaélések a levélben történő szavazással, például Nyugat-Virginiában, ahol egy postást most vonnak felelősségre, mert manipulált a szavazócédulákkal, vagy Philadelphiában, ahol hétfőn a levélszavazást ellenőrző republikánus szakértőket elzavarták.

Arra a kérdésre, hogy elfogadja-e a választás eredményét, Biden igennel válaszolt, Trump pedig szavazásra buzdította a híveit.

A két elnökjelölt még kétszer vitázik októberben, egyszer pedig alelnökjelöltjeik, Mike Pence és Kamala Harris is a kamerák elé állnak.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Kilőtt a 4iG, szakadt a Wizz Air

Kilőtt a 4iG, szakadt a Wizz Air

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában napközben elromlott a hangulat, ezt a hangulatromlást pedig a magyar tőzsde sem úszta meg. A reggel közzétett negyedéves számok után még történelmi csúcson, 12 000 forint fölött is volt a Richter, délutánra azonban visszaadta az emelkedést a papír. A 4iG viszont nagyot pattant, miután bejelentették, hogy a Mubadala 4022 forintos áron száll be a cégcsoportba. Amerikából elkeserítő inflációs számok érkeztek, melyek azonnal nyomás alá helyezték a tőzsdéket. Eközben a Wizz Air is nagy esésben van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×