Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) által közreadott képen az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni oltóanyag, a Gam-Covid-Vak előállításán dolgoznak az orosz Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet moszkvai laboratóriumában 2020. augusztus 6-án. A vírus ellen a világon elsőként bejegyzett vakcina árusítását a tervek szerint augusztusban elkezdik Szputnyik V néven.
Nyitókép: MTI/Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI)

Vakcina - A fél világ erre várt: az oroszok végre elkezdenek publikálni

Az első orosz Covid-19-vakcina klinikai tesztelésének eredményeit hétfőn nyújtják be publikálásra egy tudományos folyóirathoz – mondta Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója az Interfax hírügynökségnek.

Gincburg akadémikus szerint a közlésre több tekintélyes orosz és külföldi folyóirat tett ajánlatot. Elmondása szerint Oroszországban a klinikai tesztelés eredményét rendszerint a készítmény bejegyzését követően szokás publikálni, azért, hogy ne befolyásolják a regisztrálást javasló vagy azt helytelennek tekintő szakértők véleményét.

Gincburg a TASZSZ hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy 7–10 napon belül megkezdődik a Gamaleja Intézet Szputnyik V elnevezésű vakcinájának harmadik, „posztregisztrációs” szakasza, amely szerinte

tömeges oltásnak is nevezhető, mert 20–30 ezer embert fognak beoltani.

Szavai szerint az oltóanyag ezt követően három–négy héttel kerül majd „polgári forgalomba”, amikor már elegendő mennyiségben áll majd rendelkezésre.

A Gamaleja Intézet vezetője közölte, hogy a „posztregisztrációs” tesztelés nemzetközi szabadalmaztatása mintegy 150 országban van folyamatban.

Az akadémikus vasárnap este a Rosszija 1 tévécsatornának azt mondta, hogy nyugati kutatóintézetek megkísérelték magukhoz csábítani több munkatárást, de úgy vélekedett, hogy ez nem jár majd eredménnyel.

Nyugati szakértőknek az orosz oltóanyag bejegyzésére adott negatív reagálására válaszolva úgy vélekedett, hogy a bírálóknak bele kell törődniük a valóságba.

„Nem nevezném ezt összeesküvésnek. Azt mondanám, hogy ez a nyugati cégek természetes reakciója egy orosz termék számukra váratlan megjelenésére. Ezért úgy gondolom, hogy
ki kell bírnunk ezt a ránk zúdított, jól megfizetett negativizmust”

– nyilatkozott Gincburg.

Az első orosz Covid-19-vakcinát augusztus 11-én jegyezték be, 15-én pedig az egészségügyi minisztérium bejelentette a gyártás kezdetét. A tárca hétfőn közölte, hogy az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett csoportok oltása az általa „feltételesen” bejegyzett vakcina „posztregisztrációs” tesztelésével párhuzamosan történik majd.

Április végi a helyzet

Eközben a járványhelyzet Oroszországban fokozatosan tovább javul. A hétfőn közölt hivatalos adatok szerint az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt egy nap alatt 4892-vel 927 745-re emelkedett, ami az április végi terjedési nagyságrendnek felelt meg. Ez jelenleg 0,5 százalékos növekedést jelent. Az új esetek 26,1 százaléka volt tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (5 403 361), Brazília (3 340 197) és India (2 647 663) után.

Az aktív esetek száma 1704-gyel 175 904-re nőtt. A halálozások száma 55-tel 15 740-re, a gyógyultaké pedig 3133-mal 736 101-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 32,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 230 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 228 306 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×