Infostart.hu
eur:
375.39
usd:
317.64
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Koronavírus - kényszerkezelést vezethetnek be Olaszországban a karantént megszegő fertőzöttek számára

Kényszerkezelést vezethetnek be a vesztegzár intézkedéseket megszegő aktív olaszországi koronavírus-fertőzöttekkel szemben - jelentette be Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap, miután kiderült, hogy az előbbiek mozgása miatt a járványgörbe ismét megemelkedett.

Roberto Speranza közölte, az utóbbi napok járványadatai szerint a "vírus továbbra is terjed". Az egészségügyi tárca vezetője a La Repubblica című napilapnak hangsúlyozta, a hatóságok azon dolgoznak, hogy ne tetőzzön a fertőzés úgy, mint márciusban, ehhez azonban az óvintézkedések további betartása szükséges.

Jelenleg valamivel kevesebb mint 15 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, akiknek legalább két hetes házi karanténban kell tartózkodniuk.

Az ezt megszegő betegek háromtól tizennyolc hónapig terjedő börtönbüntetést, valamint akár ötezer eurós bírságot kockáztatnak. Ugyanez vonatkozik az Európai Unión kívülről beutazókra is.

A miniszter bejelentette, hogy a karantént vagy a kórházi kezelést elutasítókkal szemben kényszerintézkedéseket vezetnek be. Kiemelte, hogy az utóbbi öt hónapban az olasz egészségügy több finanszírozást kapott mint az utolsó három évben egyszerre. A hatalmas erőfeszítést nem dobhatjuk kútba kevesek felelőtlen magatartása miatt - hangoztatta Roberto Speranza.

A június 3-tól megnyitott tartományi és külső határok növekvő utazási kedvet hoztak, ezért a diagnosztizált fertőzöttek száma az utolsó hat napban folyamatosan emelkedett: június 29-én 126, szombaton már 235 új esetet szűrtek. Egész Olaszországban megszaporodtak a kisebb gócpontok. Lazult a lakosság figyelme is: kétharmaddal esett vissza a szájmaszk vásárlása és ennek viselete is.

Szigorítást készül bevezetni hétfőtől az északkeleti Veneto tartomány is, ahol egy 64 éves vállalkozó kritikus állapotba került egy szerbiai munkalátogatás után.

Az olasz férfi tünetei ellenére nem vonult karanténba, elutasította a kórházi kezelést, munkatalálkozókat szervezett. Fia a sajtón keresztül kért bocsánatot apja magatartásáért.

Rómában az utóbbi két nap alatt háromszorosára nőtt a szűrt fertőzöttek száma. Az új eseteket többségében a Bangladesből beutazott személyek között, valamint a FAO római székházába Szomáliából visszatért dolgozók között diagnosztizálták.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Furcsa fordulat történt a csehországi szénkitermelésben: a hivatalos adatok szerint tavaly 25,6 millió tonna szenet termeltek ki, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez azért érdekes, mert az ország hosszú távon éppen a szén fokozatos kivezetésére készül: több mint 250 év után februárban megszűnt a feketeszén-kitermelés az országban.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×