Infostart.hu
eur:
377.41
usd:
319.79
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

Kétes sikerű tesztelésbe kezdtek a finnek

Finnországban hétfőn megkezdték a koronavírus-fertőzés terjedésének nyomon követését mobiltelefonos alkalmazás segítségével.

A telefonok tulajdonosainak egy olyan alkalmazást kell telepíteniük készülékeikre, amelynek révén azután nyomon követhető lesz mozgásuk, illetve társadalmi érintkezésük. Ahhoz, hogy országosan mérvadó legyen az eredmény, a népesség 60 százalékának kellene együttműködnie, viszont egészségügyi szakemberek és politikai döntéshozók attól tartanak, hogy ilyen magas arányban nem járul hozzá a lakosság a megfigyeléshez.

A finn kormány ugyanakkor már már áprilisban értésre adta, hogy a személyes adatok és a személyiségi jogok teljes védelme és tiszteletben tartása mellett folyna a megfigyelés, a részvétel pedig önkéntes alapú.

A tesztelések után az alkalmazás a tervek szerint nyár végétől működne országos szinten.

Az 5,5 milliós lélekszámú Finnországban hétfői adatok szerint 6380 bizonyítottan fertőzött esetet jegyeztek fel, a betegség miatt 300-an haltak meg, és már több mint öt ezren felgyógyultak a vírus okozta betegségből.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×