eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 11. szombat Ágota
A 2020. márciusában a Gilead Sciences amerikai gyógyszeripari vállalat által közreadott képen az eredetileg az ebola ellen kifejlesztett remdesivir antivirális hatóanyagot tartalmazó üvegcsét vizsgál egy dolgozó a vállalat amerikai telephelyén. Az Európai Gyógyszerügynökség a 2020. április 2-án tartott virtuális ülésén ajánlást adott ki, hogy milyen speciális helyzetekben alkalmazható a remdesivir a koronavírus-fertőzés kezelésére az Európai Unióban.
Nyitókép: MTI/AP/Gilead Sciences

Jelképes szint alá csökkent a súlyos betegek száma világszerte

Majdnem minden második, krízishelyzetben lévő koronavírusos amerikai vagy brazil.

Hosszú hetek óta 50 ezer fölött volt világszerte a koronavírus-fertőzöttek közül azok száma, akik súlyos állapotban feküdtek - remélhetőleg mind kórházban.

Ez a szám - a Worldometers adatai szerint - a hét elejére a lélektani határ alá csökkent, sőt, mivel az összes betegnek egy időben az 5 százalékát is kitette a kritikus állapotúak száma, kifejezetten jó hírnek tűnik, hogy ez az arány ma már csak 2 százalékos.

A szám ráadásul úgy csökken, hogy a legtöbb súlyos esetet adó Egyesült Államokban a szám 16 ezer fölött stagnál, és az Atlanti-óceán túl felén is még jobbára a tetőzés felé tart a válság.

Dél-Amerika legnépesebb országában, Brazíliában van egyébként a második legtöbb, súlyos állapotú fertőzött (8318), de ezer fölötti számban vannak még bajban

  • Franciaországban,
  • Iránban,
  • Oroszországban,
  • Spanyolországban,
  • Németországban,
  • az Egyesült Királyságban,
  • Olaszországban és
  • Törökországban.

Magyarországon a lélegeztetőgépen lévő betegeket sorolják a súlyos, kritikus állapotúak közé, ők a szerdai statisztikai adat szerint ötvenen vannak, ez a szám is napok óta nagyjából stagnál.

Közben a lezárt esetek száma is átlépett egy fontos határszámot - a másfél milliósat -, de ebben a számban benne van az elhunytak száma is, amely a befejeződött koronavírusos megbetegedések 17 százalékát teszi ki, ez az arány pedig csak nagyon lassan süllyed.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Újabb front nyílt a német politika és Donald Trump között

Elutasította a német parlamenti pártok többsége a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump követelését, hogy a tagállamok az eddigi két százalék helyett a a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növeljék védelmi kiadásaikat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

A romló nemzetközi légkör ellenére jó hangulatban zajlott a kereskedés a magyar tőzsdén, ráadásul új történelmi csúcsra is került a BUX - a hazai blue chipek közül az OTP árfolyama is soha nem látott magasságba került. Ami a nemzetközi piacokat illeti, ma érkeztek a hét legfontosabb adatai: az amerikai részvényindexek nagyot is estek, miután a munkaerőpiaci adat a magasba repítette az amerikai hozamokat, a friss adatok tükrében ugyanis megnőtt a valószínűsége, hogy a Federal Reserve visszavesz a kamatcsökkentésekből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×