Infostart.hu
eur:
379.72
usd:
321.91
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Országos Intézetében (NIAID) készült, és az amerikai Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) által elérhetővé vált, dátumozatlan elektronmikroszkópos, utószínezett kép a SARS-CoV-2 nevű koronavírusról (sárga). A világjárványt okozó vírus mintáját egy betegtől vették.
Nyitókép: MTI/EPA/NIAID/NIH

Bejelentést tett az amerikai hírszerzés a koronavírusról

A valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság a vírus eredetével kapcsolatban adott ki közleményt.

A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó - jelentette be csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében a Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI).

Az állásfoglalásban a DNI hangsúlyozta: a hírszerző közösség álláspontja a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi. Az igazgatóság ugyanakkor megerősítette, hogy

továbbra is vizsgálatot folytatnak a vírus eredetének felderítésére, s vizsgálják azt a felvetést is, hogy a vírus nem egy kínai laboratóriumból szabadult-e ki véletlenül.

Mint a közlemény fogalmazott: a hírszerző közösség "továbbra is kérlelhetetlenül vizsgálja a felmerülő információkat és hírszerzési jelentéseket annak érdekében, hogy meghatározza, vajon a járvány fertőzött állatokkal történt érintkezés, vagy egy vuhani laboratóriumban történt baleset következtében szabadult el".

A közleményt azt követően tette közzé a hírszerzési igazgatóság, hogy Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is azt sugalmazta, hogy a koronavírus a vuhani virológiai kutatóintézetből szabadult ki emberi hanyagság miatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Az első vírusfertőzéseket a vuhani élőállat-piachoz kötötték a szakemberek, feltételezve, hogy az ott árult - és a helyiek számára csemegének számító - fertőzött tobzoskák vagy denevérek terjesztették.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×