Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Az olasz rendőrség fertőtleníti az utakat Milánóban 2020. március 20-án. Olaszországban eddig 41035 fertőzött személyt regisztráltak, a halálos áldozatok száma 3405-re emelkedett.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Paolo Salmoirago

Borús jövőképet festett Milánó polgármestere

Nagyon hosszú és nehéz fázisnak nevezte az új koronavírus-fertőzés lassulása után következő időszakot Giuseppe Sala milánói polgármester, hangsúlyozva, hogy egész Európa korlátozások között fog élni, amíg nem találnak oltóanyagot.

Giuseppe Sala a nemzetközi sajtónak, köztük az MTI-nek adott interjúban kijelentette, hozzá kell szokni, hogy angol kifejezéssel "stop&go" lesz mindennapi életünk.

Ez azt jelenti - magyarázta a milánói polgármester -, hogy

amint lehetséges, fokozatosan enyhítenek majd az óvintézkedéseken, de rögtön ismét szigorítják őket, ha a járványgörbe újra felfelé ível.

Így fogunk élni, amíg nem találunk vakcinát a vírusra - mondta az 1,3 millió lakosú észak-olaszországi város első embere.

Azt mondta, nem tudja, milyen szempontok szerint engedik majd ismét ki az utcára a lakosokat: mérlegelni kell, hogy az idősebbek esetében, ami akár hatvan év felettieket is jelenthet, mikor oldják fel a kijárási korlátozást. Emlékeztetett, hogy Olaszországban a diagnosztizált fertőzöttek hetven százaléka férfi, így nem zárta ki, hogy a női dolgozókat előbb alkalmazhatnák a hivatalokban. Megjegyezte, hogy Milánóba is későn és a szükségesnél kevesebb szájmaszk érkezett, amelyekből eddig csak az egészségügyi dolgozók, rendfenntartók, köztisztasági dolgozók, taxisok kaptak. "Nekik sem jutott elegendő, de a lakosoknak egyáltalán nem tudtunk szájmaszkot adni, enélkül pedig nem tudnak kimenni az utcára" - mondta Milánó polgármestere.

Hozzátette, a mintegy 10 ezer diagnosztizált beteget regisztráló Milánót sikerült megvédeni a Lombardia tartomány többi részén pusztító erővel fertőző járványtól. Elismerte, hogy az első napokban ő sem ismerte fel a helyzet veszélyességét, ezért buzdította a milánóiakat, hogy ne zárkózzanak be, hanem sétálással vegyék birtokukba a várost.

Giuseppe Sala úgy vélte,

az egy hónapja tartó kijárási korlátozás "felemésztette" a korábban örökmozgó Milánót.

Naponta több száz segítségkérő üzenetet kap a munka nélkül maradt, elkeseredett emberektől. Kijelentette, az egészségügyi járványt gazdasági járvány követi máris Olaszország eddigi egyik leggazdagabb városában.

Emlékeztetett, hogy a milánói önkormányzati tulajdonban levő városi tömegközlekedés forgalma 90 százalékkal esett vissza, ami ugyanekkora bevételkiesést is jelent. Az elsők között bezárt Scala operaház hetente egymillió eurót veszít, a milánói ingatlanpiac máris összeomlott, amiként a járvány előtt intenzív vásárszervezési tevékenység is.

A legnagyobb kár azonban a kis- és közepes vállalkozásokat érte, amelyek többsége talán újra sem fog indulni - jegyezte meg Giuseppe Sala.

Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Az alábbiakban összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×