Infostart.hu
eur:
390.96
usd:
331.53
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Recep Tayyip Erdogan török elnök pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakciójának ülésére érkezik az ankarai parlamentbe 2020. február 12-én. Erdogan közölte: Törökország eltökélt, hogy február végéig visszaszorítsa az előrenyomuló szíriai kormányerőket a korábbi demarkációs vonalat jelentő török megfigyelőpontok mögé Idlíbben, az utolsó, még a lázadók kezén lévő szíriai tartományban.
Nyitókép: Burhan Ozbilici

Lezárták a török határokat, Erdogan gigacsomagot jelentett be

Törökország az új típusú koronavírus-járvány miatt lezárta Görögországgal és Bulgáriával közös határátkelőit a személyforgalom előtt.

A beszámoló szerint a teherforgalmat nem korlátozzák. Törökországnak három-három határátkelője van Bulgáriával és Görögországgal, utóbbiból az egyik kizárólag vasúti.

Az NTV ismertette, hogy Ankara a Törökország és Görögország között, az Égei-tengeren közlekedő kompjáratokat is leállíttatta. A hírtelevízió tudatta, hogy a görög és a bolgár állampolgárok, valamint azon a harmadik országok állampolgárai, akik az utóbbi 14 nagyban Görögországban és Bulgáriában tartózkodtak, csütörtök 0 óra után már nem léphetnek be Törökországba.

A sajtóhír megjelenésével egy időben Recep Tayyip Erdogan török elnök a járvány elleni küzdelmet koordináló ülésen elnökölt Ankarában.

Erdogan az egyeztetést követő beszédében egy összesen 100 milliárd lírás (mintegy 5 ezer milliárd forint) átfogó segélycsomagot jelentett be a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére, amelynek keretében a török vezetés többek között "az ország zászlóshajóját", a Török Légitársaságot is támogatásról biztosította, de emelte a nyugdíjminimum értékét is. A török államfő egyúttal arra kérte a lakosokat, hogy ha nem kötelesek, ne hagyják el otthonaikat, és kerüljék a társadalmi érintkezést, amíg a fertőzésveszély el nem múlik. "Ha mindannyian figyelmesen betartjuk az óvintézkedéseket, az otthontartózkodás idejét három hétre tudjuk korlátozni" - hívta fel a figyelmet.

Törökországban az új típusú koronavírusnak hivatalosan 98 fertőzöttje van, a kórban eddig egy ember vesztette életét.

A török vezetés a járvány terjedésének megállítása céljából a napokban az egész ország területén bezáratta egyebek mellett az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket, a bárokat, a kávézókat, a vidámparkokat és az uszodákat. Törökország ezen túlmenően 20 országgal - köztük 10 európai országgal is - leállította a légiközlekedést.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×