Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Angela Merkel német kancellár beszédet mond az Európa helyzetéről tartott évenkénti berlini rendezvényen 2019. november 8-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Omer Messinger

Merkel fontos üzenete a járvány megfékezéséhez

A lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell az emberek közötti érintkezést - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Hangsúlyozta, hogy az állami intézmények és a gazdaság legfontosabb területeinek működőképességét fenn kell tartani, de minden egyéb ügyben kerülni kell az emberek közötti érintkezést. Ezért az eddigi ezerfős határérték alatt is el kell halasztani az összejöveteleket minden lehetséges esetben.

Kiemelte, hogy

a koronavírus-járvány "ismeretlen kihívás", ezért a tudomány megállapításaira kell építeni a járványügyi intézkedéseket.

Németország a "dinamikus járványkitörés" szakaszában van, vagyis a fertőzöttek száma "nagyon erőteljesen emelkedik".

Azonban sikerült egy igen korai szakaszban felismerni járványt, így a nem feltétlenül szükséges társas érintkezés mellőzésével lehet még küzdeni a helyzet további elmérgesedése ellen - fejtette ki a német kancellár.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×