Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára nagy hatótávolságú tüzérségi hadgyakorlatot kísér figyelemmel egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2020. március 2-án. A fegyverteszt során kilőtt lövedékek közül több a Japán-tengerbe csapódott. A kommunista állam 2019-ben 13 alkalommal végzett próbaindítást rakétákkal.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Észak-Korea ismét rakétákat lőtt ki

A dél-koreai hadsereg közlése szerint Észak-Korea három azonosítatlan rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányában hétfőn, egy héttel azután, hogy két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával végzett hasonló fegyverkísérletet.

A rakétákat északkeleti irányban indították a kommunista ország keleti partvidékén lévő Szondok katonai gyakorlótérről - adta hírül rövid közleményében a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága. Más részletek, például a lövedék típusára, hatótávolságára és röppályájának magasságára vonatkozóan egyelőre nem ismeretesek. "Hadseregünk figyelemmel követi a helyzetet, arra az esetre, ha újabb indítások történnének, és fenntartja a megfelelő készültséget" - fűzte hozzá a vezérkari közlemény.

A szondoki gyakorlótér az a létesítmény, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta szuper nagy rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét. A phenjani kommunista rezsim tavaly 13 alkalommal hajtott végre kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek.

Múlt hétfőn a kommunista ország két rakétát indított szuper nagy rakéta-sorozatvetőjéből a fegyverkísérleteiben beállt három hónapos szünetet követően. A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint Phenjan most is ezt a fegyvert tesztelte, feltehetően annak érdekében, hogy sikerüljön lerövidíteni az indítási időközöket.

A hétfői fegyverkísérletet alig öt nappal azután hajtották végre, hogy Kim Dzsong Un személyes hangvételű levelet küldött a dél-koreai elnöknek, jó egészséget kívánva neki az új koronavírus-járvány közepette.

Az egymással ellenséges két Korea viszonyában meglepetést keltett egy ilyen békülékeny gesztus, miután Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong előző nap olyan nyilatkozatot adott ki, amelyben Mun hivatalát "gengszter típusúnak" és "esztelennek" minősítette, amiért panaszkodott Phenjan elmúlt időszakban végrehajtott rakétakísérletei miatt.

Újévi üzenetében Phenjan kilátásba helyezte, hogy a közeli jövőben előáll majd "egy új hadászati fegyverrel". Szakértők szerint ez vagy egy új típusú interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta (SLBM) lehet - írta a dél-koreai hírügynökség.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×