Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Stockdorf a németek koronavírus-fészke - emberről emberre terjed a járvány

A München melletti Webasto autóipari cég környékén kell keresni minden olyan fertőzöttet, akik nem jártak Vuhanban.

A koronavírussal kapcsolatos friss híreinket ITT találja.

Újabb két gyanús esetről bizonyosodott be Németországban, hogy koronavírus-fertőzött, így a betegek száma 16-ra emelkedett az országban. Érdekesség, hogy a 16-ból 14-en Bajorországban élnek, a két új érintett is ottani, és a mostani két eset összefüggésben áll az első, január 21-ei fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt; a bajorországiak egyébként mind valamilyen módon kötődnek a céghez, illetve székhelyéhez, a München melletti Stockdorfhoz.

Az első fertőzöttről kiderült, hogy sanghaji, szülei pedig Vuhan térségében élnek - őket látogatta meg a nő nem rég -, a járvány gócpontjában. Az ő esete volt az első, amikor emberről emberre terjedt a koronavírus.

A Bajorországon kívüli két beteget a Vuhanból hazahozott németek között találták.

Közben a technikai sportok világában is "fejlemény van", legalább is számos sajtóorgánum biztosra veszi, hogy a járvány miatt törlik az áprilisi Formula-1 Kínai Nagydíjat. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egyelőre csak annyit közölt hivatalosan, hogy folyamatosan figyelik a kínai helyzetet, a Times beszámolója alapján azonban várhatóan hamarosan bejelentik az április 19-re kiírt verseny halasztását vagy törlését. A 22 futamosra tervezett 2020-as F1-es szezon negyedik állomását rendeznék Kínában, Sanghajban.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai nagyvárosban. A szerdán közölt adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 45 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1100-at. Kínán kívül legalább 240-en megbetegedtek, és egy haláleset történt, a Fülöp-szigeteken.

Kínában a fertőzöttek száma már csökken, de a Japán mellett álldogáló karanténhajón még egyre nagyobb a gond. Matematikusok közben már azt is kiszámolták: a márciust már nem éri meg a vírus.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×