Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
322.47
bux:
0
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Twitter/Polizia di Stato

Megjöttek az első fotók a kisiklott vonatról

Kisiklott egy expresszvonat Olaszországban, a Milánótól mintegy ötven kilométerre délre fekvő Lodi városánál csütörtökön korán reggel. Ketten meghaltak, 27-en megsérültek.

A közkedvelt Freccia Rossa (Vörös Nyíl) expressz óránként 298 kilométeres sebességgel haladt éppen Milánóból Bolognába. Miután kisiklott, nekiütközött egy vele egy irányban haladó tehervonatnak - közölte Angelo Borrelli, az olasz polgári védelem vezetője. A baleset oka egyelőre nem ismert.

A szerencsétlenség fennakadást okozott a Milánó és Bologna közötti vasúti forgalomban a rendőrség tájékoztatása szerint.

Azt, hogy két halálos áldozat van, a helyszínen újságíróknak megerősítette Marcello Cardona, Lodi város prefektusa. A RAI közszolgálati tévé helyszíni tudósításában hozzátette, hogy

a két halálos áldozat egy mozdonyvezető és egy másik vasúti dolgozó.

Az egyelőre nem világos, hogy melyik vonat személyzetéről van szó.

Szintén a RAI szerint a sérültek közül senkinek nem életveszélyes az állapota. Egy vonattakarító és egy utas súlyosan sérült meg.

A baleset miatt a vasúti közlekedést felfüggesztették a Milánó és Bologna közötti nagysebességű vonalon, amely a legforgalmasabb az országban. Az ezen közlekedő járatokat lassabban járható vonalakra terelték át, amivel akár egyórás késés is várható egy-egy vonat esetében.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Világszerte kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők, az elmúlt órákban nagy esés volt a részvény-, nyersanyag- és kriptopiacokon is. Sok esetben olyan zuhanásokat látunk, amikre évek vagy évtizedek óta nem volt példa. Az esés már múlt héten is masszív volt, de az elmúlt napokban gyorsult be, amiben benne van egy likviditási válság, amiben tömegesen zárnak vagy kényszerlikvidálnak tőkeáttételes pozíciókat, de a technológiai szektor kilátásaival, és főként a mesterséges intelligencia beruházások megtérülésével kapcsolatos félelmek is nyomás alatt tartják a piacokat, félelem van a dollárerősödéssel és az amerikai monetáris politika szigorításával kapcsolat is, de vártnál rosszabb vállalati gyorsjelentések is rontják a hangulatot. Közben fontos technikai szintek törtek, zuhant a bitcoin, az ezüst, és nem kímélték a korábban a ralit vezető nagy cégek részvényeit, nagyot esett a Microsoft, az Amazon, az Oracle vagy a Palantir is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×