Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
332.12
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Magyarics Tamás, Magyarország írországi nagykövete beszédet mond az Antall József Tudásközpont által Az új világrend kül- és biztonságpolitikai kihívásai címmel rendezett tanácskozáson a Budapest Music Centerben 2013. december 4-én.
Nyitókép: Kovács Attila

Magyarics Tamás: ha Joe Biden lesz Donald Trump kihívója, ez lesz a recept

Az Egyesült Államok elnökének volt ideje megfontolni a Kászim Szulejmáni elleni csapást, a világ vezető katonai hatalma pedig a válaszcsapásról is időben értesült az ELTE egyetelmi tanára szerint; Magyarics Tamás Joe Bident tartja Donald Trump legerősebb kihívójának.

Az Egyesült Államok értesülhetett a Kászim Szulejmáni likvidálása utáni iráni válaszcsapásokról - Magyarics Tamás, az ELTE tanára az InfoRádió Aréna cmíű műsorában úgy vélekedett, úgy számították ki a múlt hét szerdai, az iráni hadsereg által iraki támaszpontokra mért válaszcsapást, hogy az ne okozzon nagy károkat. Az irániak elsősorban amerikai katonákat, és nem nemzetközi erőket akartak támadni az egyetemi tanár szerint.

"Iránnak nem lenne érdekében, hogy olyan célpontokat támadjon, ahol adott esetben franciák, britek, németek, olaszok vannak. Azt tartom valószínűnek, hogy az irakiaknak valamilyen jelzést küldtek, és az irakiaknak nyilvánvalóan továbbadták az értesüléseket az amerikaiaknak. Valóban úgy tűnik, hogy ezzel a válaszcsapással legalábbis belpolitikailag az irániak azt tudták közvetíteni, hogy ők igenis visszaütöttek."

Magyarics Tamás szerint

az irániak által elkövetett válaszcsapások nem okoztak nagy károkat - nem volt katonai halott -,

ami abból is látszik, hogy az amerikaiak részéről nem történt újabb támadás.

A külpolitikai szakértő úgy látja, vitás, hogy Szulejmáni likvidálását egyeztetnie kellett volna a Kongresszussal vagy sem. Az az elnöki érv viszont szerinte nem áll meg, hogy másodpercek alatt kellett dönteni az akcióról.

"Hogyha valóban igaz az a forgatókönyv, és az irakiak akár egy kicsit fel is háborodhatnának, hogy az elnökhöz hívták meg tárgyalni Szulejmánit, és erről az amerikaiak tudtak, akkor nyilvánvalóan nem egymásodperces döntés volt ez. Plusz Szulejmánit meglehetősen régóta nyomon követték az amerikaiak."

Irán vezetőinek közben újabb kihívással kell tudni szembenézniük, miután a válaszcsapások idején Irán tévedésből lelőtt egy ukrán utasszállító gépet. Teheránban tüntetők szombaton Ali Hamenei ajatollahra, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjére utalva

"Halál a diktátorra!"

jelszavakat skandáltak. Az ezt bemutatott videók forrásának függetlenségét nem sikerült megállapítani a Reuters brit hírügynökség szerint, de az iráni hírügynökség megerősítette a tüntetések hírét.

Magyarics Tamás a műsorban beszélt az amerikai elnökválasztási folyamat jelenlegi állásáról is. Szerinte Joe Biden lehet Donald Trumppal szemben a legerősebb demokrata kihívó, nem Bernie Sanders és nem is Elizabeth Warren.

"Trump szempontjából Joe Biden lenne még a legrosszabb.

Ő, illetve a gyereke az ukrán konfliktusba kicsit bele van keverve, tehát a demokratáknak egy kicsit ellentmondásos lenne, hogy mennyire használna egy szenátusi hosszabb meghallgatási periódusa. A republikánusok jelezték, hogy ha lesznek ilyen meghallgatások, akkor Joe Bident és a fiát is be fogják idézni, és akkor a jelen pillanatban vezető demokrata jelölt is kellemetlen helyzetbe kerülhet."

Mint figyelmeztetett, a demokratáknál egy hónapon belül elkezdődik az előválasztás.

"Érdekes módon Iowában meglehetősen le van maradva Joe Biden, 10 százalékkal, egy másik államban Elizabeth Warren mögött még többel, de Dél-Karolinában és másutt vezet."

Magyarics Tamés úgy véli: a támogatottságra vonatkpozó országos kutatások kevésbé iránymutatók az Egyesült Államokban, inkább

döntő lehet az, hogy az első 2-3-4 államban melyik jelölt hogyan szerepel.

Az első eredmények után ugyanis hirtelen lendületet kaphat egy-egy jelölt vagy éppen lelassulhat a kampánya.

Alább a teljes beszélgetést meghallgathatja, megtekintheti.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Reutersnek adott interjút, amelyben érdekes meglátásokat osztott meg az orosz-ukrán béketárgyalások jelenlegi helyzetéről. Súlyos ügyről számol be az Euromaidan Press nevű ukrán portál: egy rohamdandár katonái egyszerűen elrabolták egy területvédelmi alakulat tagjait és az orosz állások ellen küldték őket. A lap hangsúlyozza: az ügy világosan rámutat arra, hogy az ukrán haderőben egyre mélyebb krízis kezd kibontakozni a katonák hiánya miatt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×