Infostart.hu
eur:
361.22
usd:
317.77
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Palackokat szállít kézikocsival egy férfi az elöntött velencei Szent Márk téren 2019. november 12-én, amikor a tengerszint 140 centiméteres emelkedésére számítanak a városban, így a történelmi központ hatvan százaléka víz alá kerül. Velencében bezártak az oktatási intézmények. A nagy mennyiségű csapadék és a viharok miatt a legmagasabb fokozatú riasztás lépett életbe négy délolasz tartományban, de az ország szinte egészében készültséget rendeltek el.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

A károk mellett más súlyos következménye is lehet a Velencét sújtó áradásnak

Elveszítheti világörökségi helyszín státuszát a világ egyik legnépszerűbb turistacélpontja.

A lagúnák városa 1987-ben került fel az UNESCO listájára. Egyike a világ 168 olyan pontjának, amelyik megkapta a védelmet a szervezettől. Ez azonban kötelezettségekkel is jár, óvni kell a világörökségi helyszínt - számol be tudósításában az Euronews.

A Világörökségi Központ januárban újra felméri majd az állapotokat, mert mint azt a szervezet igazgatója elmondta, vannak kétségek a város gazdálkodását illetően. A túlburjánzó mértékű turizmus és az áradások hatása is aggályos.

Az UNESCO 2017-ben indított vizsgálatot. Velence akkor közel került ahhoz, hogy feketelistára kerüljön. A város végül elkerülte a leminősítést, de a folyamatokat továbbra is figyelemmel kíséri a világszervezet - mondta Mechtild Rossler.

A közelmúlt megemelkedett árapály szintje elérte a 187 centiméteres magasságot. Ez az árszint kárt tesz az épületek szerkezetében, eróziót eredményez. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az UNESCO nem egy alapkezelő ügynökség. Pénzt nem, de szakmai segítséget szívesen nyújt.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×