Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
316.44
bux:
150379.09
2026. augusztus 12. szerda Klára

Úgy tűnik, megvan a román elnökválasztás két befutója

Klaus Iohannis hivatalban lévő államfő 39 százalék feletti eredménnyel nyerte a romániai elnökválasztás vasárnap megrendezett első fordulóját, az exit pollok pedig azt valószínűsítik, hogy Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfő lehet a kihívója a második fordulóban.

A 22 százalék körüli eredményre taksált Dancila 6 százalékkal előzi meg a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét, Dan Barnát. Az urnáktól távozók válaszai alapján készült becslések azonban nem veszik figyelembe a külföldön élő román állampolgárok voksait, akik korábban túlnyomórészt jobboldali jelöltekre szavaztak, a mostani választáson pedig részvételi rekordot döntöttek.

Az exit pollok szerint a két kisebb balliberális párt által támogatott Mircea Diaconu színművész, volt EP-képviselő a leadott voksok mintegy 8 százalékát, Theodor Paleologu, a jobbközép Népi Mozgalom Pártjának jelöltje pedig a hazai voksok mintegy 6 százalékát kapta.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a 14 jelölt közül a hatodik helyen szerepel az exit pollokban 3,9-4,6 százalék körüli eredménnyel.

A hazai választási névjegyzékben szereplő 18 millió 217 ezer választópolgár 47,66 százaléka adta le voksát, a hazai részvétel tehát elmaradt az öt évvel korábbi 52 százaléktól. A választási hatóság statisztikái szerint a városokban leadott szavazatok száma mintegy másfél millióval meghaladja a falusi voksokét. A jelentős magyar lakosságú megyékben mindvégig elmaradt a részvétel az országos átlagtól: Kovászna és Szatmár megyében a jogosultak 37 százaléka, Hargita megyében pedig 42 százaléka élt választójogával.

Román idő szerint 21 óráig a külföldi választókörökben, ahol három napon keresztül lehetett voksolni, 650 ezer szavazatot adtak le, csaknem kétszer annyit, mint a 2014-es elnökválasztás - eddigi csúcsot jelentő - második fordulójában. A külföldi szavazókörök mindenütt helyi idő szerint 21 órakor zárnak.

Az első részeredményeket várhatóan csak hétfőn teszi közzé az országos választási bizottság.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×