Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.86
bux:
146431.81
2026. november 3. kedd Győző
Donald Trump republikánus amerikai elnök nyilatkozik a sajtónak a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében 2019. május 22-én, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetőjével, Nancy Pelosi házelnökkel és Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakciójának vezetőjével. Trump kijelentette, hogy nem működik együtt a demokratákkal mindaddig, amíg fel nem hagynak azokkal az erőfeszítéseikkel, hogy vizsgálatokat indítsanak ellene.
Nyitókép: MTI/AP/Evan Vucci

Fox News: Elolvadt Donald Trump társadalmi támogatottsága

Már a hozzá hű Fox News felmérése szerint is abszolút többségben vannak azok, akik szerint távoznia kell a Fehér Házból.

Az eddig "trumpistaként" számon tartott Fox News által ismertetett friss felmérés szerint az amerikaiak 51 százaléka azon a véleményen van: Donald Trumpnak le kellene mondania - olvasható a Portfolio.hu összefoglalójában. Korábban ez a százalékos arány 42 százalék volt.

Az emberek 4 százaléka azt mondja, hogy az alkotmányos eljárást le kell folytatni Trumppal szemben, viszont nem kell megfosztani pozíciójától az elnököt. 40 százalék pedig továbbra is teljesen elutasítja az egész impeachment-eljárást.

Trump munkáját a megkérdezettek 43 százaléka látja pozitívnak, 55 százaléka negatívnak. 51 százaléka gondolja a korábbiaknál korruptabbnak a Trump-kormányzatot

Az impeachment kapcsán arról is megkérdezték a szavazókat, hogy szerintük helyes-e, ha Trump egy másik ország vezetőjét próbálja befolyásolni, erre 66 százalék válaszolt úgy, hogy nem helyes.

Ismert, a demokraták azért indították el az alkotmányos eljárást, mert Trump egy telefonbeszélgetésben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt akarta rávenni arra, hogy indítsanak nyomozást Joe Biden elnökjelölt fia ellen.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×