Infostart.hu
eur:
380.19
usd:
321.73
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Horst Seehofer német belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy berlini sajtótájékoztatón 2018. november 15-én, három nappal az után, hogy bejelentette távozását a CSU elnöki tisztségéből. Seehofer november 16-án közleményben tudatta, hogy január 19-ig marad a CSU vezetője.
Nyitókép: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Seehofer: a szélsőjobboldal és az iszlám terrorizmus jelenti a legnagyobb fenyegetést

Az iszlám terrorizmus mellett ma a szélsőjobboldal jelenti a legnagyobb fenyegetést Németországban - jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjújában.

A konzervatív politikus, a bajor CSU korábbi vezetője hangsúlyozta, hogy "az erőszakra kész" szélsőjobboldal komoly veszélyt jelent az országban.

A német koalíciós kormány belügyminisztere ebből kiindulva célul tűzte ki, hogy mind személyi vonatkozásban, mind szervezetileg erősítsék a Szövetségi Bűnügyi Hivatalt és az Alkotmányvédelmi Hivatalt.

Ezen kívül a világhálón megjelenő tartalmakkal kapcsolatban is "aktívabb magatartás" szükség - fogalmazott Seehofer, utalva arra, hogy semmilyen formában sem tűrhető gyűlöletkeltés az interneten.

"A gyűlölet szításának semmi köze a véleményszabadsághoz"

- hangsúlyozta a német belügyminiszter.

Hors Seehofer üdvözölte, hogy Christien Lambrecht szociáldemokrata igazságügyi miniszter támogatásáról biztosította törekvéseit.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×