Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.1
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Trump "nagyon is izgalomba hozta" az orosz és a kínai vezetőket

Egy új fegyverzetkorlátozási egyezménynek magában kell foglalnia Kínát is - fejtette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak pénteken.

Az elnök azt mondta: felvetéséről már egyezetett a két érintett ország, azaz Oroszország és Kína vezetőivel, akiket elmondása szerint "ez nagyon is izgalomba hozott".

A Moszkvával és Pekinggel kötendő új fegyverzetkorlátozási egyezményről Trump azt követően beszélt, hogy pénteken reggel Washington hivatalosan is kilépett a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai szerződésből (INF).

Arra az újságírói felvetésre, amely azt firtatta, hogy az INF-szerződés felmondása után hogyan akarja elkerülni a fegyverkezési verseny gyorsulását, Donald Trump azt válaszolta, hogy beszélt egy új nukleáris paktumról Oroszországgal. Bár nem tért ki rá, de feltehetően a héten Vlagyimir Putyin elnökkel beszélt erről, amikor felajánlotta az amerikai segítséget a szibériai erdőtüzek oltásához. "Egy kicsit ők is engednek majd, egy kicsit mi is engedünk majd" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a tervezett nukleáris egyezményt Moszkva mellett Pekingnek is alá kell írnia. "Ez nagyszerű dolog lenne a világ számára" - mondta, és hangoztatta, hogy hite szerint meg is fog születni az új fegyverzetkorlátozási egyezmény.

Washington azzal indokolta a Moszkvával kötött nukleáris szerződés felmondását, hogy a megállapodást Oroszország egyoldalúan megsértette. Péntek reggeli nyilatkozatában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter "felelőtlennek" nevezte Oroszországot és azt állította, hogy Moszkva szándékosan sértette meg az INF-szerződést. Mark Esper, amerikai védelmi miniszter később Washingtonban azt hangoztatta, hogy Moszkva "éveken keresztül többször és tartósan, több amerikai kormányzat alatt" sértette meg a megállapodást.

Az amerikai döntést támogatta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, bár hozzátette, hogy az észak-atlanti szövetség nem akar "új fegyverkezési versenyt". Heiko Maas német külügyminiszter pedig már pénteken új leszerelési és fegyverzetellenőrzési egyezmények kidolgozását sürgette. A német diplomácia vezetője egyébként ugyancsak felvetette, hogy egy új egyezménybe Kínát is be kell vonni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A negatív hangulatból Japán lóg ki, a háromnapos ünnepi szünet után a Nikkei több mint 1 százalékkal emelkedik. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×