Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.85
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Észak-Korea újfajta rakétákat lőtt ki

Ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáról van szó, de nem ugyanolyanról, mint hat nappal ezelőtt - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara és a védelmi minisztérium.

A két rakétát helyi idő szerint reggel öt és hat óra között lőtték ki 21 perces különbséggel az északkeleti parton fekvő Vonszan közeléből. Mindkét rakéta mintegy 250 kilométert tett meg közel 30 kilométeres magasságban repülve.

A dél-koreai és az amerikai védelmi minisztérium még elemzi a begyűjtött adatokat.

A Kyodo hírügynökség arról tájékoztatott, hogy

a rakéták nem érték el Japán területi vizeit és a kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó vizeket sem, és semmilyen közvetlen veszélyt nem jelentettek az ország nemzetbiztonságára.

A japán védelmi minisztérium ugyancsak gyűjti és elemzi az esettel kapcsolatos információt.

Észak-Korea múlt csütörtökön lőtt fel két rövid hatósugarú rakétát az ország keleti partvidékén lévő Vonszan város térségéből. A dél-koreai hadsereg vezérkara szerint az első rakéta 430 kilométert, a második 690 kilométert tett meg mintegy 50 kilométeres magasságban. Szakértők szerint a második rakéta új típusú lehetett. Mindkét fegyvert mozgatható rakétaindító állásról lőtték ki csütörtök hajnalban.

Egy nappal később a KCNA észak-koreai állami hírügynökség közölte, hogy

a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető által figyelemmel kísért "új típusú taktikai irányított fegyver" indítása figyelmeztetés volt Dél-Koreának, hogy hagyjon fel a csúcstechnológiájú fegyverzet importjával és az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlataival.

"Nincs más választásunk, mint hogy szupererős fegyverrendszereket fejlesszünk, elejét véve a nemzetbiztonságunkat délről fenyegető potenciális és közvetlen veszélyeknek" - idézte a KCNA Kim Dzsong Unt.

A múlt heti volt Phenjan első rakétakísérlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június végén váratlanul harmadszor is találkozott egymással, ezúttal Panmindzsonban, a két Koreát immár 66 éve elválasztó demilitarizált övezetben. A találkozóra azért volt szükség, mert Trump és Kim februári vietnami találkozója után a két fél között megrekedtek a Koreai-félsziget atommentesítését célzó tárgyalások.

Észak-Korea legutóbb májusban hajtott végre a múlt csütörtökihez és a szerdaihoz hasonló rakétakísérletet.

Tengeralattjáróról indított rakéták

Kim Dzsong Un a héten szemlét tett az észak-koreai hadiflotta egy újonnan épülő tengeralattjárójánál, amelyet hamarosan szolgálatba állítanak a Japán-tengeren. A látogatás körülményeiből szakértők arra következtettek, hogy a phenjani kommunista rezsim egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétarendszer kifejlesztésén dolgozik. A szöuli védelmi tárca szerint az új tengeralattjáró három ballisztikus rakéta hordozására képes, és láthatólag valamivel nagyobb mint egy 2500 tonna vízkiszorítású, Gorae osztályú észak-koreai tengeralattjáró - közölte szerdán Li Hje-hun a dél-koreai parlament hírszerzési bizottságának elnöke a minisztériumban zárt ajtók mögött szerdán tartott tanácskozás után.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×