Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
München, 2017. február 19.Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter felszólal az 53. alkalommal megrendezett háromnapos müncheni biztonságpolitikai konferencia zárónapján, 2017. február 19-én. (MTI/EPA/Philipp Guelland)
Nyitókép: MTI/EPA/Philipp Guelland

Újabb szög az iráni atomalku koporsójában

Iránban meghaladta az alacsonyan dúsított uránkészlet mennyisége a 2015-ös atomalkuban kiszabott 300 kilogrammos felső határt, annak ellenére, hogy a szerződés európai aláírói a vállaltak megtartására figyelmeztették Teheránt - közölte hétfőn két forrás, majd megerősítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is.

A Reuters hírügynökség által idézett egyik forrás azt mondta, a korábban közölteknek megfelelően az iráni alacsonyan dúsított uránkészlet meghaladta a 300 kilogrammos mennyiséget. A Fars félhivatalos iráni hírügynökség pedig egy forrást idézve azt írta, hogy a NAÜ az iráni készletet hétfőn mérte fel.

A NAÜ később megerősítette: Irán dúsított uránkészlete meghaladta azt a mennyiséget, amelyet a 2015-ös többhatalmi nukleáris megállapodás engedélyez számára.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter is bejelentette, hogy Irán átlépte a küszöbértéket, ahogyan arra korábban Irán figyelmeztette a nemzetközi közösséget. "Nagyon világosan megmondtuk, hogy meg fogjuk tenni" - mondta. Kijelentette: Irán a következő lépésként a 3,67 százalékosnál egy kicsivel nagyobb mértékben dúsított uránt fog előállítani.

Irán: az aláírók nem védtek meg a büntetőintézkedésektől

Pénteken Bécsben az atomalku megmentéséről folytattak megbeszélését Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország és Irán vezető tisztségviselői. A fórumon Irán azt közölte, hogy

az európai országok nagyon kevés kereskedelmi támogatást ajánlottak számára, hogy elálljon az általa előre beharangozott, a készletek meghaladásáról szóló tervétől.

Teherán lépése válasz arra, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly egyoldalúan felmondta az atomalkut és újra büntetőintézkedéseket vezetett be Irán ellen.

Iráni tisztviselők az elmúlt napokban már jelezték, hogy az ország meg fogja haladni az iráni atomprogram korlátozásáról elfogadott többhatalmi megállapodásban a dúsított uránkészletre szabott mennyiségi korlátot, miután a szerződés megmaradt aláírói nem képesek teljesíteni Teherán követeléseit, hogy védjék meg az Egyesült Államok büntetőintézkedéseitől.

Az olajpiacon is forró a helyzet

A mintegy négy éve megkötött többhatalmi megállapodás feloldotta az Irán elleni nemzetközi szankciók többségét, amiért Teherán cserébe korlátozásokat fogadott el atomprogramjának végrehajtásában. Idén májusban Washington tovább növelte a nyomást Iránra azzal, hogy minden ország számára elrendelte, állítsák le Iránból származó olajimportjukat, a feszültség azóta is növekedett a Perzsa(Arab)-öböl térségében.

Az Egyesült Államok, miután Irán lelőtt egy pilóta nélküli amerikai repülőgépet, csapaterősítést küldött a Közel-Keletre, továbbá harci gépeket vezényelt a térségbe, amelyek a múlt hónapban percekre voltak attól, hogy légicsapást mérjenek Iránra.

Mohammad Dzsavad Zaríf iráni külügyminiszter hétfőn az iráni állami televízió élő adásában bejelentette, országa sohasem fog engedni az Egyesült Államok nyomásának. "Amennyiben Washington tárgyalni akar, tiszteletet kell mutatnia. Irán mindig is ellenállt a nyomásgyakorlásnak, és tisztelettel válaszolt, ha tiszteletben tartották" - fogalmazott Zaríf.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×