Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A BBC brit tévétársaság által közreadott kép a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelöltjeinek második televíziós vitájáról Londonban 2019. június 18-án. Balról jobbra: Boris Johnson volt külügyminiszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Michael Gove környezetvédelmi miniszter, Sajid Javid belügyminiszter és Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter. A távozó Theresa May miniszterelnök pártvezetői tisztségéért folyó versengésben eredetileg 13 jelölt indult, azóta többen kiestek az eddigi szavazási fordulókban vagy visszaléptek a jelöltségtől.
Nyitókép: MTI/EPA/BBC NEWS/Jeff Overs

Július 23-án derül ki, ki lesz az új brit kormányfő

A párt rövid közleménye szerint az időpontot a tisztségért versengő két jelölttel, Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel egyeztetve tűzték ki.

Theresa May miniszterelnök június 7-én távozott a Konzervatív Párt éléről, mindenekelőtt amiatt, mert a londoni alsóház az elmúlt hónapokban háromszor is visszautasította a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást.

May távozása a kormánypárt éléről miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de az utód megválasztásáig mindkét tisztséget ügyvezető minőségben betölti.

A választási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció szavazássorozattal szűkítette két jelöltre az eredetileg tízfős mezőnyt, és a múlt csütörtökön tartott utolsó szavazási forduló után Johnson és Hunt maradt versenyben.

Közülük választja meg a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja postai úton Theresa May utódját, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke is lesz.

A párttagoknak július 6-án kezdik kézbesíteni a szavazólapokat.

A valószínűsíthető menetrend alapján Theresa May az új konzervatív párti vezető kilétének bejelentése utáni napon, július 24-én még kormányfőként részt vesz a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szerdánként szokásos órájában, majd felkeresi II. Erzsébet királynőt és formálisan bejelenti lemondását.

Ezután a Konzervatív Párt megválasztott új vezetője keresi fel a Buckingham-palotában az uralkodót, akivel tudatja kormányalakítási szándékát.

A londoni fogadóirodák továbbra is Boris Johnsont, a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontemberét tartják a vezetőválasztási verseny favoritjának.

A legnagyobb londoni fogadóhálózat, a William Hill irodáiban Johnson győzelmére kedd délután 1/6 esélykiírással lehetett téteket feltenni. Ennek alapján aki 100 fonttal játszik arra, hogy a párttagság többsége Johnsonra voksol, mindössze 116,66 font (43 ezer forint) nyereségre számíthat a téttel együtt. Jeremy Hunt győzelmét a William Hill 7/2-es kiírással kínálja játékra. Ez azt jelenti, hogy aki a jelenlegi külügyminiszter győzelmére fogad 100 fonttal és nyer, 450 font bruttó pénznyereményt vehet fel.

A kampány haladtával a kiírások mindazonáltal érezhetően közelednek egymáshoz, jelezve, hogy Johnson és Hunt nyerési esélyei között a fogadóipar már nem lát akkora szakadékot, mint néhány napja.

A frakciószavazások lezárulta után közvetlenül a William Hill irodáiban Boris Johnson győzelmére 1/12-es kiírással lehetett fogadni. Jeremy Hunt győzelmét a cég akkor még 8/1-es kiírással kínálta játékra.

Ezek a kiírások 100 fontos tétre Johnson esetében 108,33 font, Jeremy Hunt győzelmének esetére 900 font bruttó pénznyereményt ígértek.

Az esélykiírások szűkülése mögött valószínűleg az a magánéleti botrány áll, amelynek hírei a hétvégén öntötték el a brit lapok első oldalait és azóta is központi helyen szerepelnek a vezetőválasztási folyamatról szóló beszámolókban.

Johnson és élettársa, Carrie Symonds lakásszomszédai péntek hajnalban kihívták a rendőrséget, miután csapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár lakásából.

Az egyik szomszéd hangfelvételt is készített a falon keresztül, és ezt eljuttatta a The Guardian című baloldali brit napilapnak, amely közölte a felvételt. Ezen hallatszott, amint Carrie Symonds felrója, hogy Johnson vörösborral öntötte le a kanapét, majd a veszekedés elfajul, és Carrie Symonds azt kiabálja, hogy "szállj le rólam", illetve azt, hogy "tűnj el a lakásból".

A kivonuló rendőrjárőr azt állapította meg, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett semmi baja.

A botrány óta elvégzett gyorsfelmérések szerint azonban érzékelhetően csökkent Johnson támogatottsági előnye a konzervatív szavazók körében.

A volt külügyminiszter ugyanakkor folyamatosan, minden interjúban mereven visszautasítja a válaszadást az ügyet firtató kérdésekre, azzal a visszatérő érvvel, hogy magánélete nem érdekli a választókat és nem tisztességes, hogy barátnőjét megpróbálják belerángatni a kampányba.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×