Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.79
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Volt román kormányfő lesz a liberális EP-frakció vezetője

Dacian Ciolos volt román miniszterelnököt választotta vezetőjének az Újítsuk meg Európát (RE) névre keresztelt liberális európai parlamenti frakció.

Ciolos 64 szavazatot kapott, míg riválisa, a holland Sophie in 't Veld 42-t. Frederick Federley svéd képviselő előző nap visszalépett, miután egyértelművé vált a korábbi román kormányfő győzelme, aki mögött az elmúlt napokban többek között Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM), illetve a spanyol Állampolgárok (Ciudadanos) is felsorakozott.

"Az RE új remény Európa és minden európai számára" - írta Ciolos a Twitteren.

"Hiszek egy kelettől nyugatig, északtól délig terjedő Európában, egy innovatív és globálisan versenyképes Európában, egy unióban, amely megóvja állampolgárait, a szabadságukat és az emberi jogaikat. Arra fogunk összpontosítani, hogy miként kerüljünk közelebb az emberekhez, s hogyan tegyünk eleget jogos elvárásaiknak a szociális védelemtől a klíma- és energiaügyig, a migrációtól a versenyképességig és a digitális átállásig" - hangsúlyozta.

A 49 éves Ciolos 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa volt, utána másfél éven keresztül a miniszterelnöki tisztséget töltötte be Romániában. Biztosi kinevezése előtt, 2007-2008-ban agrárminiszter volt Romániában.

Malik Azmani holland képviselőt választották első alelnöknek, valamint frakcióvezető-helyettes lett a magyar Cseh Katalin, a spanyol Luis Garicano, a brit Martin Horwood, a bolgár Iskra Mihaylova, a belga Frédérique Ries és a francia Dominique Riquet.

Eleinte a francia Nathalie Loiseau számított a legnagyobb esélyesnek, múlt héten azonban visszalépett, miután egy belga lap beszámolt több, nem a nyilvánosságnak szánt megjegyzéséről. Állítólag egyebek mellett "ektoplazmához" hasonlította Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjét, aki szerinte igazán soha nem volt sikeres semmiben, a liberális EP-frakciót eddig vezető Guy Verhofstadtot pedig "öregembernek" nevezte, aki "tizenöt éve frusztrált". Bár a volt miniszter tagadta, hogy ezek a kijelentések elhangzottak volna a szájából, az ügy botrányt okozott, a képviselőcsoporton belül is.

Az európai liberálisok és az LREM által létrehozott centrista-liberális frakció a harmadik legtöbb mandátumot tudhatja magáénak az új összetételű EP-ben.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×