Infostart.hu
eur:
361.08
usd:
317.34
bux:
144230.7
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Egymillióan tüntettek Hongkongban

Rohamrendőrök vették körül hétfőn a parlament épületét, miután a hatóságok a tömeges tiltakozások ellenére bejelentették, hogy kitartanak a kiadatásra vonatkozó törvényjavaslat mellett.

Vasárnap becslések szerint több mint egymillió hongkongi vonult az utcákra tüntetni a törvényjavaslat ellen, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A rendőrség szerint a tüntetők 240 ezren voltak. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát.

A Hongkong központjában békésnek induló megmozdulás helyi idő szerint hétfő hajnalban erőszakba fordult, több száz tüntető összecsapott a rendőrökkel, akik paprikasprayt vetettek be. Röviddel ezt követően véget ért az összetűzés.

A tüntetés újabb politikai válságba taszította az egykori brit gyarmatot, nyomást gyakorolva Carrie Lam kormányzó hivatalára és annak pekingi támogatóira. Több törvényhozó lemondásra szólította fel Lamot. Hongkong mellett Syndey-ben és Londonban is tüntettek vasárnap a törvényjavaslat ellen. Carrie Lam a közvélemény aggodalmát csillapítandó hétfőn közölte, hogy a kormányzata pótlólagos módosításokat dolgoz ki a törvényjavaslathoz, amelyek tartalmazzák majd az emberi jogok védelmét is.

Matthew Csö-ung, a hongkongi kormányzat főtitkára hétfőn hangsúlyozta, hogy a kormány átdolgozta az egész tervezetet, hogy bizonyítsa, eleget tesz a társadalmi igényeknek.

A China Daily című hivatalos angol nyelvű kínai napilap hétfői vezércikkében azt írta, hogy "külföldi erők" próbálnak meg Kínának azzal ártani, hogy káoszt teremtenek Hongkongban.

"Minden józan gondolkodású ember úgy tartja, hogy a törvényjavaslat legitim, ésszerű és elfogadható része a törvénykezésnek, amely erősíti majd Hongkongban a jog uralmát és az igazságszolgáltatást" - írta a vezércikk szerzője.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint a módosított kiadatási törvény fenyegetést jelent az emberi jogokra.

"Amennyiben hatályba lép, ez a törvény kibővíti a kínai hatóságok lehetőségét, hogy emberi jogi aktivistákat, újságírókat, civil szervezetek munkatársait és bárkit célba vegyenek Hongkongban, többnyire ugyanúgy, mint ahogy azt otthon teszik"- áll az AI közleményében.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státuszt élvező város az "egy ország, két rendszer" elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost és igyekszik növelni a befolyását.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Albérlet vagy lakásvásárlás? Most áll a feje tetejére a piac

Albérlet vagy lakásvásárlás? Most áll a feje tetejére a piac

Már hallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első felében arról beszélgetünk, hogy a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után sok családnak rögtön egy újabb kérdést kell megoldania: hol lakjon szeptembertől a frissen felvett hallgató. A jó helyen lévő, jó állapotú albérletekért továbbra is erős a verseny, miközben Budapesten és több egyetemvárosban komoly kiadást jelent a lakhatás. De vajon mikor éri meg bérelni, és mikor saját lakást venni? Mennyit számít a település, az egyetem közelsége vagy a képzés hossza? Erről kérdeztük a Portfolio ingatlanpiaci újságíróját, Gulyás Veronikát. Miközben az iskolai szünetben rengeteg tanuló vállal munkát, az utóbbi évek gazdasági stagnálása felveti a kérdést, hogy mennyiben van egyáltalán szükség az idén nyáron diákmunkásokra - erről beszélgettünk a műsor második felében. Melyek a legnépszerűbb és legjobban fizetett pozíciók, és mennyiben tekinthetik rejtett munkaerőtartaléknak a tanulói jogviszonnyal rendelkező fiatalokat a vállalatok? A részletekről Majzik Nándorral, a MELÓ-Diák ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×