Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Az úzvölgyi katonatemetőbe erőszakkal bejutott románok 2019. június 6-án. A temetőben ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.
Nyitókép: MTI/Veres Nándor

A magyar diplomácia tiltakozik, a románok szerint a magyarok szították a feszültséget

Bekérették péntekre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de a diplomata nem jelent meg. Romániában a rendőrség rongálás miatt vizsgálódik a magyar katonai temető csütörtöki feldúlása miatt.

Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet - mondta Magyar Levente, a KKMM parlamenti államtitkára pénteken Budapesten. Kiemelte: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, aki "minden udvariasságon és barátságon túlmenően", központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől - jelentette ki.

A bukaresti külügyminisztérium pénteken elutasította az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a KKM parlamenti államtitkára által megfogalmazott vádakat és azok hangnemét. Azt is közölték, hogy a nagykövet nem utasította el, hogy bemenjen a KKM-be, hanem egy másik, hétfői időpontot javasolt.

A bukaresti külügy állásfoglalásában úgy értékelte: a magyar tisztségviselők szították a feszültséget, miközben a román fél folyamatosan nyugalomra intett és mindkét közösség által elfogadható, kiegyensúlyozott megoldást szorgalmazott.

Bukarest a katonai temető "nemzetközi" jellegét hangsúlyozta, ahol minden államnak joga van ott elhantolt hőseire emlékezni. A kommüniké idézte a közrendet csütörtökön biztosító karhatalmi erők jelentését, miszerint a résztvevők sem egymással, sem a rendfenntartókkal szemben nem folyamodtak erőszakhoz.

Magyar külügy: ütlegelték a békés tiltakozókat

Magyar Levente hangsúlyozta: Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a korrekt és jó viszony Romániával, hogy magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben. Ennek érdekében az elmúlt időben komoly kompromisszumokat kötöttünk, amit az vezérelt, hogy mi szolgálja leginkább az erdélyi magyarság boldogulását a szülőföldjükön - mutatott rá.

Úzvölgye, 2019. június 6.
Sírt rongál egy román férfi az úzvölgyi katonatemetőben, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án.
MTI/Veres Nándor
Sírt rongál egy román férfi azúzvölgyii katonatemetőben, ahol ortodox szertartáson felszentelték a román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án. MTI/Veres Nándor

Az államtitkár szerint most felmerül a kérdés: hogyan tovább, megkérdőjeleződik Románia szándéka a jó kapcsolatok építése mellett. A román rendvédelmi erők passzívan szemlélték a sírgyalázást, azt, ahogy felingerelt román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat - közölte. Hozzátette: egyelőre három-négy könnyebb sérültről tudnak.

A román rendőrség rongálás miatt vizsgálódik

A csendőrség tudatta: legfőbb feladatának azt tekintette csütörtökön, hogy megelőzze az erőszakos cselekedeteket és a sírok esetleges meggyalázását, ami erős érzelmi hatást gyakorolt volna a jelenlévőkre.

Az esemény után a Bákó megyei rendőrség vizsgálta meg a helyszínt, és megállapította, hogy eljárást kell indítani a temető kapujának megrongálói ellen.

A csendőrség közölte: noha az események alatt feszült pillanatok is voltak, azok nem voltak olyan jellegűek, hogy szükségessé tegyék a tömegoszlatást.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×