Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tart a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében, miután a részleges kormányzati leállás feloldásáról és a déli határon felépítendő falról tárgyalt a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel 2019. január 4-én. A háttérben Kevin McCarthy, a képviselőház kisebbségben levő republikánus csoportjának vezetője. A kormányhivatalok egy részének tevékenysége december 22-én leállt, mert a törvényhozók nem tudtak megállapodni a kormányzat működését biztosító költségvetésben.
Nyitókép: MTI/AP/Manuel Balce Ceneta

Donald Trump protokollt sértve értékelte a brit politikai állapotokat

Boris Johnson volt brit külügyminiszter kitűnő vezetője lenne a kormányzó brit Konzervatív Pártnak - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a The Sun című brit lapnak nyilatkozva.

Egyúttal kifejtette azt a véleményét is, hogy Theresa May távozó brit miniszterelnök minden kezdeményezést az Európai Uniónak engedett át a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeiről folytatott tárgyalásokon.

Trump, aki hétfőn érkezik háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Nagy-Britanniába, indulása előtt nyilatkozott a konzervatív, erősen EU-szkeptikus irányzatú brit tömeglapnak.

Az újság szombati kiadásában megjelent interjúban az amerikai elnök kijelenti: Boris Johnson - a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontembere -

"nagyon tehetséges", és "nagyszerű munkát végezne" Theresa May utódjaként.

"Véleményem szerint kitűnő lenne" a Konzervatív Párt vezetői posztján - tette hozzá.

Nevek említése nélkül felfedte, hogy más utódjelöltek is kérték a támogatását.

A The Sun is elismerte az interjúhoz fűzött kommentárjában, hogy

Trump e kijelentéseivel komoly protokollsértést követett el.

Theresa May múlt pénteken jelentette be, hogy június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről, miután a londoni alsóház háromszor is elutasította a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val novemberben elért megállapodás ratifikációját. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód július végére várható megválasztásáig May ellátja még a kormányfői feladatokat.

Szombatig tizenketten jelezték, hogy indulnak a hivatalosan június 10-én kezdődő utódválasztási versengésben. A londoni fogadóirodák Boris Johnsont tartják a legesélyesebb jelöltnek, és az előzetes felmérések is azt jelzik, hogy a Konzervatív Párt tagsága körében Johnson a legnépszerűbb jelölt.

Az utódválasztási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció többfordulós szavazássorozattal két lehetséges jelöltre szűkíti az indulók listáját, egy-egy jelöltet kiejtve minden egyes fordulóban. Ha az utolsó forduló után versenyben maradt két jelölt egyike sem lép vissza, a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg közülük postai szavazással a párt új vezetőjét, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.

Donald Trump a The Sunnak adott interjúban erősen bírálta Theresa May Brexit-tárgyalási stratégiáját. Az amerikai elnök szerint

a távozó brit kormányfő "minden kártyát az EU-nak osztott le", és ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben az Európai Uniónak "semmiféle vesztenivalója nem volt".

"Úgy nagyon nehéz játszani, hogy minden előny az egyik félnél van" - fogalmazott Trump a szombaton megjelent interjúban.

Az amerikai elnök nem először ad hangot annak a véleményének, hogy másképp kellett volna tárgyalni az EU-val a Brexit feltételrendszeréről.

Tavaly nyáron, amikor kétnapos látogatást tett Nagy-Britanniában, érkezése előtt szintén a The Sunnak nyilatkozva kijelentette: ő nagyon sok mindent máshogy csinált volna a Brexit-tárgyalásokon, és kész lett volna arra is, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól. Akkori véleménye szerint ugyanis túl hosszúra nyúltak a brit EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalások, és ez "nagyon szerencsétlen" dolog volt, mivel az olyan megállapodások, amelyekhez túl hosszú idő kell, "soha nem jók". Hozzátette: megmondta Theresa Maynek, "hogyan kellene ezt csinálni", de a brit kormányfő nem értett vele egyet, nem hallgatott rá, más utat választott.

Theresa May az amerikai elnök tavalyi látogatása után nem sokkal, a BBC televíziónak nyilatkozva felfedte: Trump azt ajánlotta neki, hogy ne tárgyaljon tovább az EU-val, hanem perelje be az uniót. May ugyanakkor nem tért ki arra, hogy Trump szerint Londonnak milyen címen kellett volna beperelnie az EU-t.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×