Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.46
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Törésvonalak Németországban az EP-választás után

A kormánypártok gyengülése és a Zöldek meghatározó szereplővé erősödése mellett az ország keleti és nyugati része, a nagyvárosok és a vidék, valamint az idős és a fiatal nemzedékek közötti különbség is kitűnik az európai parlamenti (EP-)választás németországi adataiból.

A szövetségi választási iroda által hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredmény alapján az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt jóval erősebb az ország keleti részén - a volt NDK területén -, mint a nyugati tartományokban.

A legfőképpen a kormány menekültügyi politikájának bírálatára alapozó és a klímaváltozást megkérdőjelező párt a keleti Szászországban érte el a legjobb eredményt,

a szavazatok 25,3 százalékát szerezte meg, ami 15,2 százalékpontos erősödés az előző, 2014-ben tartott EP-választáson elért 10,1 százalékhoz képest. Szintén az első helyet érte el az ugyancsak keleti Brandenburgban, ahol a szavazatok 19,9 százalékát gyűjtötte össze, 11,4 százalékponttal erősödött az öt évvel korábbi 8,5 százalékhoz képest.

Az AfD Szász-Anhaltban is kiemelkedő, 20,4 százalékos eredményt ért el, amivel a második lett a pártok erősorrendjében, és a második lett Mecklenburg-Elő-Pomerániában is, 17,7 százalékkal.

A nyugati tartományokban viszont rendszerint a 10 százalékot sem érte el. Bajoroszágban és az ország legnépesebb tartományában, Észak-Rajna-Vesztfáliában például egyaránt 8,5 százalékot, Brémában 7,7 százalékot, Rajna-vidék-Pfalzban 9,8 százalékot, Hessenben 9,9 százalékot ért el.

Erőteljes különbségek vannak a nagyvárosok és a többi településfajta között is, ami leginkább a Zöldek támogatottságát vizsgálva mutatkozik meg.

Az ország tíz legnagyobb városa közül kilencben a Zöldek kapták a legtöbb szavazatot, és több helyen átlépték vagy megközelítették a 30 százalékos határt, ami jelentős eltérés az ország egészét tekintve elért 20,5 százalékos eredményükhöz képest.

A baloldali irányultságú ökopárt a fővárosban, Berlinben például a szavazatok 27,8 százalékával végzett az első helyen, Düsseldorfban 29,2 százalékkal, Hamburgban és Münchenben egyaránt 31,2 százalékkal, Frankfurtban 31,3 százalékkal, Kölnben 32,9 százalékkal győzött.

Ugyancsak meghatározó trend a szavazók tagolódása nemzedéki határvonalak mentén. Itt főleg az látható, hogy a fiataloknál a Zöldek, az idősek körében pedig a kormánypártok népszerűek.

Egy vasárnap, a választás napján végzett közvélemény-kutatás szerint a Zöldek támogatottsága a 18-29 éves korosztályban 31 százalékos, a 60 éven felülieknél ennek alig a fele, 13 százalék.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségénél és koalíciós társuknál, a Német Szociáldemokrata Pártnál (SPD) fordított a helyzet. A CDU/CSU támogatottsága a 18-29 éves korosztályban 14 százalék, a 60 éven felülieknél 41 százalék. Az SPD támogatottsága a legfiatalabb korcsoportban mindössze 9 százalék, a legidősebbeknél pedig 22 százalék - mutatta ki a Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet a ZDF országos köztelevízió megbízásából készített felmérésében.

A hivatalos előzetes végeredmény szerint a CDU/CSU a szavazatok 28,9 százalékát szerezte meg, ami ugyan az első hely megőrzését jelenti, de a 2014-es EP-választáson elért 35,4 százalékhoz képest 6,5 százalékpontos visszaesés, és valamennyi eddigi országos szintű választást tekintve a leggyengébb szereplés.

Történelmi mélypontra süllyedt az SPD választói támogatottsága is, a szociáldemokraták a szavazatok 15,8 százalékát szerezte meg, ami 11,5 százalékpontos gyengülés a 2014-es 27,3 százalékhoz képest.

Az SPD-től a Zöldek vették át a második helyet, a párt 20,5 százalékos eredménye azt jelenti, hogy támogatottságát csaknem megduplázta, 9,8 százalékponttal növelte a 2014-ben elért 10,7 százalékhoz képest.

A Zöldekre 2014-ben 3,13 millióan szavaztak, vasárnap több mint kétszer annyian, 7,65 millióan. Az infratest dimap kutatóintézet mérése szerint a baloldalról és a jobboldalról is érkeztek új szavazók. Az SPD-től 1,2 millióan, a szociáldemokratáktól balra álló Baloldal (Die Linke) egykori szavazói közül 600 ezren pártoltak át a Zöldekhez, a CDU/CSU-tól pedig nagyjából egymillióan, és a jobboldali irányultságú liberális Szabad Demokrata Párttól mintegy 500 ezren.

Az ARD országos köztelevízió megbízásából készített felmérés alapján a Zöldek 630 ezer korábbi szavazója ezúttal nem vett részt a választáson, 390 ezren pedig más pártra szavaztak.

A kormánypártok és a Zöldek után, a negyedik helyen a CDU/CSU-tól jobbra álló AfD végzett 11 százalékkal, 3,9 százalékponttal erősödve a 2014-es 7,1 százalékhoz viszonyítva.

A Baloldal 5,5 százalékot ért el, 1,9 százalékponttal gyengülve a 2014-es 7,4 százalékhoz képest.

Az FDP támogatottsága 5,4 százalékos, 2 százalékponttal emelkedett az öt évvel ezelőtti 3,4 százalékhoz képest.

A CDU/CSU így az eddigi 34 helyett 29 képviselőt küldhet az EP-be, az SPD 27 helyett 16-ot, a Zöldek 11 helyett 21-et, az AfD 7 helyett 11-et, a Baloldal 7 helyett 5-öt, az FDP 3 helyett 5-öt. A Németországnak járó 96 mandátum fennmaradó részén, 9 képviselői helyen 7 kisebb párt osztozik.

A választási részvételi arány 61,3 százalékos volt, több mint 33,3 millióan szavaztak, ami 13,3 százalékpontos növekedés az öt évvel ezelőtti - 26,2 millió választót jelentő - 48,1 százalékhoz képest.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×