Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.52
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Újabb szigorítás a Huawei ellen

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatnak.

A minisztérium rendelete a Huawei 68 leányvállalatát érinti szerte a világban, kéttucatnyi országban.

A tárca szóvivője szerint a döntés péntektől lép érvénybe, és

érint Huawei-vállalatokat egyebek között között az Egyesült Királyságban, Kanadában, Brazíliában, Japánban és Szingapúrban is.

Ahhoz, hogy a kínai óriáscég amerikai gyártmányú chipekhez és más alkatrészekhez jusson, ezentúl az amerikai kormány engedélye szükséges. Ez érvényes a már leadott megrendelésekre is, amelyeket a kereskedelmi tárca most részletesen áttekint. A licenceket rendszeresen felülvizsgálják majd.

A kormányzati rendeletben azzal érvelnek, hogy a Huawei nem egyszer az Egyesült Államok nemzetbiztonságának kárára vagy külpolitikai érdekeivel szemben cselekedett. Erre példaként egy brooklyni szövetségi bíróságon folyó pert hoztak fel, amelyben azzal vádolják a Huaweit, hogy megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. A kínai vállalat tagadja ezt.

Amerikai törvényhozók és kormányzati tisztségviselők felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi minisztérium rendelete megnehezíti majd a Huawei helyzetét, hiszen sok portékájához kulcsfontosságú amerikai alkatrészeket használ.

A The Wall Street Journal című lap az egyes amerikai vállalatokat érő károkat vette számba. A lap szerint a Szilícium-völgy tech-cégei érzik meg majd leginkább a tiltást, mivel a Huawei rendszeres üzleti kapcsolatban áll velük. A Qualcommtól és a Broadcomtól például az okostelefonjaihoz chipeket, az Inteltől a mobilhálózat tornyaihoz szükséges alkatrészeket, az Oracle-től pedig szoftvereket vásárol.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nyomás alatt a technológiai részvények - Mi várható ma a tőzsdéken?

Nyomás alatt a technológiai részvények - Mi várható ma a tőzsdéken?

Ázsiában az esésé, Európában ezt követően pedig többnyire a további emelkedésé lehet a főszerep a tőzsdéken kedden. A magyar tőzsdén eközben továbbra is elsősorban az OTP-re lesz érdemes figyelni, miután a hét elején folytatódott a bankrészvény felpattanása.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma itthon az építőipar augusztusi teljesítményét ismerhetjük meg, amely az ágazat helyzetéről és a beruházási folyamatokról adhat friss képet. Az Egyesült Államokban az NFIB szeptemberi kisvállalati üzleti optimizmus indexe érkezik, emellett az OPEC havi olajpiaci jelentésére érdemes figyelni. Utóbbi a keresleti és kínálati kilátások értékelésén keresztül az olajárakat is megmozgathatja.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×