Infostart.hu
eur:
378.93
usd:
321.32
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Verekedés tört ki a hongkongi parlamentben

Verekedés volt a hongkongi parlamentben az ellenzéki demokrata és a kormánypárti képviselők között szombaton, legkevesebb négyen megsérültek.

A vita a törvényhozói testület két rivális bizottságának tagjai között robbant ki, és hamar elfajult: az egyik honatyát leteperték a padlóra, őt később hordágyon szállították el, egy másiknak a karját kellett bekötni, női képviselőtársuk pedig a fejére mért erős ütés után szédülésre és rosszullétre panaszkodott.

A Radio Television Hong Kong nevű műsorszolgáltató értesülései szerint a vita abból indult ki, hogy a bizottságok tagjai ugyanabban a teremben akartak ülésezni, a Reuters hírügynökség a valódi okot azonban a nemrég benyújtott törvénytervezet keltette feszültségekben látja.

Az áprilisban benyújtott tervezet alapján Hongkong kiadhatná a politikai menekülteket Kínának. Amennyiben a javaslatot megszavazzák, Hongkong például az anyaország Kínának, Tajvannak és Makaónak is kiadhat majd szökevényeket, olyan országoknak, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy vélik, Peking könnyen a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használná a kiadatási lehetőséget. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának.

A tervezet benyújtása óta több tüntetést is tartottak Hongkongban, a South China Morning Post hongkongi lap szerint már április végén több ezren vonultak az utcára.

Címlapról ajánljuk

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×