Infostart.hu
eur:
379.78
usd:
322.16
bux:
130518.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Egyre közelebb a kereskedelmi megállapodás

Az amerikai pénzügyminiszter szerint "gyümölcsözőek" voltak a szerdán befejeződött tárgyalások Kínával.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szerdai Twitter-bejegyzésében az állt, hogy az általa és Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő által vezetet amerikai delegáció "gyümölcsöző" megbeszéléseket folytatott Pekingben, ahol a kínai delegációt Liu Ho miniszterelnök-helyettes vezette.

A következő fordulóra Washingtonban, május 8-án kerül sor.

A szerdán záródott kétnapos pekingi megbeszélésen kereskedelmi ügyekről volt szó, ideértve a szellemi tulajdonjogok védelmével, a technológiatranszfer kikényszerítésével, a nem vámjellegű kereskedelmi akadályokkal, a mezőgazdasággal, a szolgáltatásokkal, a beszerzésekkel és a végrehajtással kapcsolatos kérdésekről.

A korábbiakhoz hasonlóan konkrét bejelentések most sem voltak.

Elemzők szerint azonban egyre jobban közelítenek az álláspontok,

és ennek alapján a Bloomberg hírügynökség valószínűnek tartja, hogy a két ország elnöke a májusi tokiói csúcstalálkozón aláírja a kereskedelmi megállapodást. A The Wall Street Journal szerint az aláírásra május végén, vagy júniusban kerül sor.

Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi háborúja már dollármilliárdokban mérhető károkat okozott a világ két legnagyobb gazdaságának, zavarokat keltett a globális ellátási láncolatokban és megrengette a pénzpiacokat is.

Az amerikai elnök arra akarja rávenni Kínát, hogy csökkentse a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult hatalmas többletét, változtasson kereskedelempolitikáján, hagyjon fel a technológiai transzferek kikényszerítésével és a csúcstechnológiai vállalatok állami támogatásával, valamint tartsa tiszteletben a szerzői jogokat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával, vagyis a „tervasztalon lévő lakások” hitelezésével kapcsolatban. A lakásfejlesztések során az Otthon Start és a CSOK Plusz lakáshitelek is folyósíthatók lennének már a használatba vételi engedély megszerzése előtt is egy most megjelent rendelettervezet értelmében. Üröm az örömben, hogy az állami kamattámogatást viszont csak az engedély után kapnák meg a hitelfelvevők, vagyis addig piaci kamatot kellene fizetniük. A tervezet a szakaszos finanszírozás lehetőségének a bevezetéséhez igazítja az értékbecslés szabályait, és a vevői oldal érdekében előírja egy óvadéki számla beiktatását is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×