Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A NATO jövőjéről beszélt Orbán Viktor

A magyar kormányfő szerint felértékelődik a védelmi szövetség szerepe, mert Európa biztonsága ma törékeny lábakon áll.

A magyar kormányfő Lengyelországban, a Varsó melletti Wesolában részt vett azon az ünnepségen, Magyarország, Lengyelország és Csehország húsz, valamint Szlovákia tizenöt évvel ezelőtti NATO-csatlakozása alkalmából rendeztek.

Az eseményen tartott beszédében Orbán Viktor kiemelte: a katonai missziókat azért vállalják, hogy ott és azok kapják meg a segítséget, ahol és akiknek szüksége van rá.

"Ha mi nem visszük oda idejekorán a segítséget, akkor a problémák jönnek el hozzánk"

- fogalmazott. A miniszterelnök köszönetet mondott a visegrádi országoknak, amiért segítettek megvédeni Magyarország déli határát a migránsoktól.

Mint mondta, az észak-atlanti szövetség azzal a céllal jött létre, hogy békét, biztonságot, stabilitást és jólétet teremtsen előbb az atlanti térségben, majd az egész világon. "Ezt akarjuk megőrizni ma is", továbbá elvinni azoknak is, akik jelenleg polgárháborús körülmények között élnek - mutatott rá.
A kormányfő szerint "katonáink nehéz küldetésekben is megállták a helyüket".
Úgy vélte, a visegrádi országok gazdasági ereje lehetőséget ad, hogy meg is haladják a NATO-tagsággal járó vállalásaikat.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Peter Pellegrini szlovák, Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, és Andrej Babis cseh miniszterelnök (b-j) katonák között a Varsó melletti Wesolában rendezett ünnepségen, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország húsz, Szlovákia pedig tizenöt éve csatlakozott a NATO-hoz.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Peter Pellegrini szlovák, Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, és Andrej Babis cseh miniszterelnök (b-j) katonák között a Varsó melletti Wesolában rendezett ünnepségen, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország húsz, Szlovákia pedig tizenöt éve csatlakozott a NATO-hoz. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor hangsúlyozta: hosszú évtizedek óta nem kellett szembenézni olyan zavaros nemzetközi helyzettel és terrorfenyegetéssel, mint manapság, de "nemcsak szavakkal veszünk részt" a terrorellenes küzdelemben, hanem katonáinkkal is.

Magyarországról ma 692 katona szolgál a világ különböző pontjain, és hamarosan újabb 130 katona csatlakozik hozzájuk

- közölte a kormányfő.
Mint mondta, olyan szintre akarják fejleszteni a hadsereget, hogy meg tudja védeni Magyarországot és a NATO-ban is megállja a helyét.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a katonák esküt tettek, akár életük árán is megvédik hazájukat. Békében és biztonságban tudni hazánkat, a minket megtartó civilizációt és kultúrát olyan cél, amelyért érdemes a legnagyobb kockázatot is vállalni. Hozzátette: az ilyen katonáknak köszönhető, hogy a NATO fennállásának 70 éve alatt a történelem valaha volt legsikeresebb és legerősebb katonai szövetsége lett, és ennek a következő években is így kell maradnia. Az ünnepség után fegyveres erők katonai bemutatót tartottak.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×